ERDON Helyi hírek

2017.09.13. 16:44

Folytatják a gyorsforgalmi utat

A napokban a kivitelező Abed Nego és Trameco cégek munkásai elkezdtek dolgozni a nagyváradi gyorsforgalmi út utolsó részének a kialakításán.

A napokban a kivitelező Abed Nego és Trameco cégek munkásai elkezdtek dolgozni a nagyváradi gyorsforgalmi út utolsó részének a kialakításán. Mint ismert, egy 660 méteres, az Ana Ipătescu és az Izvorului utcák közé eső szakaszról van szó, ahol egykor vasúti remíz működött, most pedig gazzal, szeméttel és kövekkel van tele, ezért először meg kell tisztítani a területet, illetve a munkálatokkal amiatt is nehezebben lehet haladni, mivel a földalatti vasúti infrastruktúrára is tekintettel kell lenni a közművesítésnél. A takarítás mellett jelenleg ott tartanak, hogy egy be- és kijáratot már csináltak a nehézgépjárművek számára.

A vonatkozó szerződés értelmében novemberig használható kell a gyorsforgalmi út a teljes 3,5 kilométer hosszan, a beruházás értéke áfa nélkül 4,9 millió lej. Ha valaki most a Szilvástól el akar jutni autóval a várad-réti Teodor Neş-hídig, akkor az Ecaterina Teodoroiu út végénél, az állomással szembe kerülőutat kell tegyen a Depoului utcán, míg visszafelé a Constanţei utcán. Az utolsó szakaszon körülbelül két évig azért nem dolgoztak, mert az önkormányzat képtelen volt megállapodni a CFR-rel a területről. Csupán idén nyáron sikerült dűlőre jutniuk úgy, hogy a helyhatóság négyzetméterenként áfa nélkül havi 1,04 lej bérleti díjat kell fizessen, ami évi 45 ezer euró, plusz még egy 50.449 lej +áfa garancialetétet is kell tegyen, ami háromhavi bérleti díj összege.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!