Iohannis: Románia és Magyarország kapcsolata jó

Iohannis: Románia és Magyarország kapcsolata jó
Románia és Magyarország kétoldalú kapcsolata jó, és a két országot stratégiai partnerség fűzi össze, de sok mindent lehet javítani – mondta a román államfő az ARD német közszolgálati televíziónak.

Klaus Iohannis az ARD bécsi stúdiójának blogján megjelent interjúban a két ország kapcsolatára vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a témáról már elnöki tevékenysége legelső időszakában tárgyalt a magyar kormány képviselőivel. Így “tudjuk, hogy mit kell tenni és tudjuk, hogyan kell tenni” – mondta a román államfő.
Hozzátette: “azt hiszem, lehetségessé válik, hogy kapcsolatunkat még jobbá tegyük” és a két ország között “jószomszédi kapcsolat” alakuljon ki. Ez “mindkét ország érdekében állna” – mondta a román államfő.
Klaus Iohannis a magyar közösség helyzetéről szólva elmondta, hogy egy “etnikai kisebbség” – az erdélyi szász közösség – tagjaként “nagyon jól” ismeri az “etnikai kisebbségek problematikáját”. Hangsúlyozta, hogy a romániai magyar kisebbségre “egyáltalán nem problémaként” tekint, és úgy véli, hogy a kisebbségek “gazdagítják” az országot, amelyben élnek.
Kifejtette: a magyar egy “nagy kisebbség”, amelyben számos vélemény fogalmazódik meg, több párt és számos szervezet működik, és ezek ugyan “eltérő felfogást” képviselnek, de mind arra törekszik, hogy “jobb legyen” a magyaroknak, és éppen ez az, amit valamennyi politikusnak tennie kell választóiért.
Ezért a magyar kisebbség részéről megfogalmazódó követeléseket helytelen “eleve problémaként” felfogni – tette hozzá a román államfő, megjegyezve, hogy előfordulnak “különös” követelések és “inadekvát” követelések, de sok “teljesen normális” követelés is, és a román állam ezek “legnagyobb részét” már teljesítette.
Klaus Iohannis hangsúlyozta, hogy a romániai kisebbségek lehetőségeinek, jogainak számbavételével “gyorsan megállapítható, hogy a már régen megoldott problémákból sokkal több van, mint a megbeszélésre váró problémákból”.
A korrupció elleni küzdelemtől a görög államadósság-válság kezeléséig számos témát átfogó interjú vasárnap jelent meg a http://blog.br.de/studio-wien/ cím alatt működő blogon.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter