Iohannis: nem hiszem, hogy problémás lesz a 14-es rendelet

Iohannis: nem hiszem, hogy problémás lesz a 14-es rendelet
Klaus Iohannis államelnök véleménye szerint nem fog gondot okozni a 14-es rendelet, a 13-as rendelet esetében pedig a “jogász képviselők megtalálják a legjobb megoldásokat”.

“Megoldásokat kell találni és véleményem szerint a 14-es rendelet nem lesz problémás. Az eddigi vélemények alapján úgy értettem, hogy mindenki elfogadná, hogy vessenek véget a szerencsétlen 13-as rendelet körüli vitáknak” – nyilatkozta Iohannis kedden a Cotroceni-palotában.

Az államelnök hangsúlyozta, hogy Sorin Grindeanu kormányfővel és a pénzügyminiszterrel való találkozón nem tárgyaltak az igazságügyet érintő kérdésekről.

“Szigorúan a költségvetésről beszélgettünk” – hangsúlyozta Iohannis.

A szenátus kedden egyöntetűen elfogadta a 2017/14-es sürgősségi kormányrendelet törvényerőre emelésére vonatkozó törvénytervezetet, amely hatályon kívül helyezi a Büntető törvénykönyvet és Büntetőjogi perrendtartási törvénykönyvet módosító 2017/13-as rendeletet. A szenátus plénuma 120 szavazattal fogadta el a jogi bizottság hétfői, módosításokat tartalmazó, kedvező jelentését. Az organikus törvénytervezetről a szenátus első házként döntött 118 ‘igen’ szavazattal.

www.agerpres.ro