Iohannis: Elégedett vagyok azzal, amit a CSM az igazságügy függetlenségéért tett

Akt.:
Elégedett azzal, amit a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) az igazságügy függetlenségéért tett, nyilatkozta pénteken Klaus Iohannis államelnök.

 

“Romániában az igazságszolgáltatás független, és annak is kell maradnia. Én, Románia elnökeként minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsem önöket megőrizniük az igazságszolgáltatás függetlenségét. Partner leszek ebben és olyan állandó támogatójuk, akire számíthatnak. Önök, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, az alkotmány értelmében az igazságszolgáltatás függetlenségét biztosítják Romániában. (…) Én nagyon elégedett vagyok azzal, amit a CSM a romániai igazságügy függetlenségéért tett” – mondta Iohannis a CSM ülésén.

“Sokat beszéltek arról 2017-ben, hogy mit tesznek a bírák, még többet beszéltek talán az ügyészek munkájáról. Megjelent egyfajta felbuzdulás, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek az igazságügyet érintő kérdésekről. Tekintve, hogy van néhány elítélt, bűnvádi eljárás alatt álló személy az államvezetésben, ez nem is csoda” – mondta Iohannis.

Az államfő ismét megerősítette, hogy szerinte ilyen személyeknek nincs mit keresniük az államvezetésben.
“Többször hangoztattam és még fogom, hogy ilyen személyeknek nincs mit keresniük az államvezetésben. Saját érdekeik miatt mindig kísértésbe esnek, hogy megkérdőjelezzék az igazságszolgáltatás rendszerét, az igazságügyet, a bírák és ügyészek munkáját, ezáltal súlyosan ártva az államnak, az állampolgárok igazságügybe vetett bizalmának” – mondta az államfő.

www.agerpres.ro