Iohannis a referendumról: Az európai, demokratikus Románia győzött

Klaus Iohannis
Klaus Iohannis
Több mint hatmillió román állampolgár válaszolt igennel a referendum kérdéseire, és ez azt jelenti, hogy az európai, demokratikus Románia győzött, amelyben a tolvajok és bűnözők a börtönben ülnek, nem az állam élén – jelentette ki hétfői sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis.

,,Több mint 6 millió román állampolgár mondott igent a Románia jövője érdekében általam összehívott referendumon, és ezáltal kemény leckét adtak a populizmusnak, az Európa-ellenes és igazságszolgáltatás-ellenes diskurzusnak, amelyet a Szociáldemokrata Párt népszerűsített kampányában, de nem csak akkor. Tegnap az európai, demokratikus Románia győzött, amelyben a tolvajok és bűnözők a börtönben ülnek, nem az állam élén” – mondta a Cotroceni-palotában nyilatkozó államfő.

Iohannis lenyűgözőnek nevezte az urnáknál való részvételi arányt, és úgy értékelte: ez annak bizonyítéka, hogy a romániai társadalom éretté vált, és rájött, mekkora súllyal bír szavazatuk.

Ugyanakkor bírálta a külföldön zajló szavazás megszervezését, ugyanis sok román állampolgár nem került sorra urnazárásig.

,,Elfogadhatatlan, ahogy a hatóságok csúfot űztek a külföldön élő románokból. A román állampolgárokkal megalázóan járt el a kormány, amely képtelen felfogni, hogy az állampolgárok szolgálata lenne a kötelessége, nem pedig az állampolgárok ellen kellene fellépnie. Kérem a felelős hatóságokat, hogy a 2014-ben már megtörtént, és tegnap sajnálatos módon megismétlődött incidensek után sürgősen tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a külhoni románok normális körülmények között szavazhassanak, anélkül, hogy keserves órákon keresztül kellene sorban állniuk alkotmányos joguk – a szavazati jog – érvényesítése érdekében” – mondta Iohannis.

www.agerpres.ro