Iohannis: a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége közölte aggodalmait, amelyeket meg is indokolt;remélem, figyelembe veszik ezeket

Iohannis: a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége közölte aggodalmait, amelyeket meg is indokolt;remélem, figyelembe veszik ezeket
Klaus Iohannis államfő bevallása szerint “mértékletes, józan hangvételű” beszélgetést folytatott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével, amelynek tagjai ismertették vele “aggodalmaikat” – nyilatkozta pénteken Klaus Iohannis államfő.

“Beismerem, hogy nagyon mértékletes, józan hangvételű beszélgetésünk volt, az IMF képviselői közölték aggodalmaikat, amelyeket alaposan meg is indokoltak. Ők a felmérés végéhez közelednek, és állításuk szerint ugyanazt az üzenetet közvetítették a miniszterelnöknek és a pénzügyminiszternek is. Remélem, figyelembe veszik majd ezeket a tényezőket” – nyilatkozta Iohannis a Cotroceni-palotában.

Klaus Iohannis államelnök csütörtökön találkozott a Nemzetközi Valutaalap küldöttségével, amelyet Reza Baqir vezetett.

Az államelnöki hivatal közleménye szerint a látogatás célja az IMF által végzett felmérés eredményeinek bemutatása volt.

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .