INTERJÚ – Mihai Tudose: Be kell hoznunk egy félévnyi lemaradást, mely idő alatt nem történt semmi

Mihai Tudose miniszterelnök
Mihai Tudose miniszterelnök
Még a csütörtöki ülésen elfogadhatja a kormány az oltástörvény tervezetét, illetve azt a jogszabályt, amely megszabja a gyermekgondozási díj felső határát – nyilatkozta Mihai Tudose miniszterelnök az AGERPRES hírügynökségnek adott interjúban.

A kormányfő beszél arról, hogy a haderőfejlesztés keretében beszerzésre kerülő felszerelések egy részét a tervek szerint a hazai védelmi ipar állítja majd elő, és szól a katasztrófavédelmi felügyelőségek eszközállományának felújításáról is. Tudose beszél még az adóügyi intézkedésekről, a különleges nyugdíjakról, valamint a Klaus Iohannis államfővel, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Liviu Dragneával való viszonyáról.

AGERPRES: Miniszterelnök úr, kezdjük egy aktuális témával: házkutatást tartott hétfőn a kormánypalotában az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA)…

Mihai Tudose: Úgy értettem, hogy Viorel Ilie miniszter (az ügyben érintett, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztérium vezetője – szerk. megj.) kiadott egy közleményt erről, a DNA szintén, részleteket majd a DNA közöl, miután befejezi a nyomozást. Én ezt értettem a közleményükből.

AGERPRES: Ront ez az ügy a kormány megítélésén? A parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztériumnak a Victoria-palotában van a székhelye…

Mihai Tudose: Nem sokat tudok az ügyről. Értesülésem szerint két személyt gyanúsítanak a minisztériumból. Várjuk a következtetéseket.

AGERPRES: Összeült kedden a Legfelsőbb Védelmi Tanács, hogy fogadja el a haderő-fejlesztési tervet. Hogyan tervezik fellendíteni a védelmi ipart?

Mihai Tudose: A védelmi ipar kényes ágazat, de akkor is, amikor gazdasági miniszter voltam, úgy gondoltuk, hogy számottevően erősítheti a hazai gazdaságot. És már vannak is eredmények. A védelmi ipar átszervezési folyamaton megy át, jelentős befektetéseket eszközölnek, és igen, a haderőfejlesztéssel is kapcsolatban áll, hiszen azon leszünk, hogy a beszerzésre kerülő eszközök között minél több olyan legyen, amelyet Romániában gyártanak, vagy itt előállított komponensei vannak. Fifor miniszter úr most átvette és folytatja, amit én elkezdtem, és jók a kilátások.

AGERPRES: Hogyan kommentálja az orosz hivatalosságok Románival kapcsolatos, nemrégiben tett kijelentéseit? A bukaresti orosz nagykövet ismét aggodalmának adott hangot a deveselui rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy ezt a “potenciális kockázatot” Oroszország nem tudja figyelmen kívül hagyni.

Mihai Tudose: Nem mondott semmi újat. Ezt ismétli már nagyon régóta.

AGERPRES: És Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes fenyegetései?

Mihai Tudose: Nem tudom, miről van szó. Kommnentált valamit Rogozin… Rogozin mond valamit, mi válaszolunk, és azon kapjuk magunkat, hogy párbeszédet folytatunk vele. Neki megvan az ő dolga, mi pedig végezzük a mienket.

AGERPRES: Találkozott a CSAT ülésén Iohannis elnökkel. Úgy tűnik, problémamentes az önök kohabitációja. Ezt megelőzően beszélt még az elnökkel?

Mihai Tudose: Ő vezeti a CSAT-t, ő Románia elnöke. (…) Igen, beszéltünk még telefonon, például akkor, amikor ellátogattam a Moldovai Köztársaságba. Minden külföldi látogatásomról beszámolok neki. Teljesen normális intézményes kapcsolat van köztünk.

AGERPRES: Miután az új kormányt hivatalba iktatták, Iohannis elnök igen kemény hangú beszédet mondott, és többek között felkérte önöket, hogy hagyják abba az “adóügyi kapkodást”. Pénz- és adóügyi kérdésekről is tárgyaltak?

Mihai Tudose: Nem, nem tértünk ki ilyen témákra. Ismétlem, Brüsszelről, Moldováról volt szó, a kormány adópolitikájáról nem beszéltünk.

AGERPRES: Letett a kormány az üzleti forgalom megadóztatásáról és a szolidaritási adó bevezetéséről is. Terveznek-e intézkedéseket ezen a téren, és ha igen, mikortól lépnének hatályba ezek?

Mihai Tudose: Nem tervezünk semmilyen módosítást azokon kívül, amelyeket már bejelentettünk. (…) A társadalombiztosítási és az egészségbiztosítási járulékot érintő intézkedés jövő évtől lép érvénybe, a kollégák dolgoznak a jogszabályon.

AGERPRES: Aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy csökkenni fog a nettó átlagfizetés. Megalapozottak ezek az aggodalmak tekintve, hogy a közalkalmazotti bérek 25%-kal kellene hogy növekedjenek 2018 januárjától?

Mihai Tudose: Nőni is fognak.

AGERPRES: 25%-kal?

Mihai Tudose: Nőni fog a közalkalmazottak fizetése. Folyton merülnek fel aggodalmak. Állandóan válaszolgatnunk kell kérdésekre, amelyek olyanok részéről érkeznek, akik hangokat hallanak. Elég fejlett az orvostudomány ahhoz, hogy az ilyen eseteket kezelni tudják.

AGERPRES: Az első félévben nem volt túl sikeres a költségvetés végrehajtása.

Mihai Tudose: Ez valóban így van. Ez volt az egyik ok, amiért a PSD megbuktatta a saját kormányát. Olyan minisztériumot is találtunk, amelynél 2%-os volt a költségvetési végrehajtás. A távközlési tárcáról van szó. 2% hat hónap után. Teljesen megbocsáthatatlan. Az új miniszter, Lucian Şova azonban egy hónap alatt szinte teljesen behozta a lemaradást, mert dolgozott, és teljes odaadással végezte a munkáját.

AGERPRES: Ezen kívül más minisztériumoknál is voltak problémák? Tud mondani még néhány példát?

Mihai Tudose: Voltak még elég nagy problémák máshol is. De most nagyobb sebességre kapcsoltunk, és kezdenek rendbe jönni a dolgok. (…) Bizonyos tárcáknál igen látványos javulás állt be. A pénzügyminisztériumnál is jól mozognak. A múlt hónap volt az első, amikor az Országos Adóhatóság (ANAF) teljesítette a tervet, amely – ismerjük el – igen ambiciózus. És nem csak hogy elérte, de meg is haladta a begyűjtési mutatókat. Az európai alapok minisztériuma – hat hónap stagnálás után végre itt is beindultak a dolgok, annak is köszönhetően, hogy mi átvettük a kormányzást. Teljes pusztaság volt itt, egyetlen menedzsmenthatóságot sem hagytak jóvá, egyetlen projekt sem volt. Azt mindannyian tudjuk, hogy 2016-ban 0,3 százalékos volt a lehívási arány. Szóval nagyon nagy lépéshátrányból indultunk, de kezdjük behozni a lemaradást, és el fogjuk érni az 5,2 milliárdos célt. Sőt! Talán meg is fogjuk haladni.

AGERPRES: Európai uniós támogatások tekintetében nagyon elégedetten nyilatkozott a mezőgazdasági miniszterről? Más szempontból is elégedett vele?

Mihai Tudose: Ott is elkezdtek mozogni a dolgok, és Románia számára ez volt a legfontosabb: az EU-s alapok. Petre Daea volt Európa bajnoka. Január végéig, február elejéig Románia – a mezőgazdasági minisztériumon keresztül – több pénzt hívott le, mint a többi európai ország összesen. Ez mindenképpen dicséretre méltó teljesítmény. És higyjék el nekem, ő a mai napig nem csillapodott le. Minden nap van egy-egy sikere, hol kisebb, hol nagyobb, de folyamatosan van.

AGERPRES: Petre Daea tehát nem szerepel azoknak a személyeknek a listáján, akiknek menniük kell egy esetleges kormányátalakítás esetén?

Mihai Tudose: Bocsánat, meneszteni kellene valakit csak azért, mert nem tudom ki ezt mondja?

AGERPRES: A kormányülések elején nagyon éles hangon szól a miniszterekhez…

Mihai Tudose: Nem éles hangúak ezek a beszédek. Mit akarnak? Van egy nagy problémánk, amelyet csak akkor oldhatunk meg, ha elismerjük, hogy létezik és vitára bocsátjuk. Ami miatt egy kicsit durvább vagyok, az az, hogy mostanig senki nem vette észre, és nem foglalkozott vele, így aztán oda jutottunk, hogy van az országban 250.000 olyan gyermek, aki nincs beoltva, ismét augusztusban kezdünk el beszélni a tankönyvekről és így tovább. Elnézést kérek, lehet, hogy néha túlzok, nem vagyok elég diplomatikus, de másképp nem lehet – be kell hoznunk szinte félévnyi lemaradást, mely idő alatt nem történt semmi.

AGERPRES: Azt nyilatkozta nemrég, hogy a jelenlegi romániai helyzet megkövetelné az oltások kötelezővé tételét. Hát a törvény megköveteli-e?

Mihai Tudose: Vannak még országok, ahol ugyanez zajlik most: kötelezővé akarják tenni az oltásokat. Amint kimerül az eszköztár, azaz miután mindent megteszünk annak érdekében, hogy tudatosítsuk az emberekben, milyen kockázattal jár, ha nem oltatják be a gyermeküket, szenvedésnek téve ki ezáltal őt is, és a közösséget is, az államnak kötelessége közbelépni. Mert nem a gyermek döntött, hanem valaki más döntött helyette. És akkor a gyermek viselje a szülők hibájának a következményeit?

AGERPRES: Mikor fogadják el az oltástörvény tervezetét?

Mihai Tudose: Lehet, hogy már csütörtökön sor kerül erre. Ha minden jóváhagyás meglesz, minden kolléga egyetért, akkor már csütörtökön.

AGERPRES: Gyógyszerválság kialakulásának lehetősége van kibontakozóban, miután 600 készítményt visszavontak a piacról…

Mihai Tudose: Jövő héten igyekszem találkozni a gyártókkal, az importőrökkel, a forgalmazókkal, mindenkivel. Jelen lesz a pénzügyminiszter is, hogy lássuk, mi történik. Amint az előbb is mondtam: előbb azonosítani kell a problémát. Ha ez megtörtént, beszéljük meg közösen, majd pedig próbáljuk megoldani.

AGERPRES: Egy másik probléma, amit felvetett, az a katasztrófavédelmi felügyelőségek felszereltsége. Azt kérte a pénzügyminisztertől, találjon önnek tizenöt millió eurót erre a célra a költségvetés-kiigazításkor. Megvan ez a pénz?

Mihai Tudose: Igen, de aztán lemondtam erről a tizenöt millióról, mert úgy gondoltam, hogy nem lenne jó módszer, ha ismét csak toldozunk-foldozunk. Tizenöt millióval ezt tettük volna. Utólag beszéltem a belügyminiszter asszonnyal, valamint Arafat doktorral, és megkérdeztem, hogy mennyibe kerülne egy ideális életmentő rendszer, benne emberekkel, mindennel. Arafat egy 600 és 800 millió közötti összeget mondott. Ezt a pénzt megpályázzuk az uniótól. Különben csak toldoznánk-foldoznánk, két lej ma, még két lej jövőre, és soha semmi nem lenne, s mire a végére érnénk, kezdhetnénk elölről.

AGERPRES: Akkor arra számíthatunk, hogy költségvetés-kiegészítéskor több pénz megy majd beruházásokra?

Mihai Tudose: Igen, marad pénz a beruházásokra. (…) Van pénzünk nyugdíjakra, van pénzünk bérekre, van pénzünk beruházásokra.

AGERPRES: Nagyon optimista. Mire nincs pénzük?

Mihai Tudose: Ez nem optimizmus. A költségvetés számai nem változtak. Be kell hoznunk némi lemaradást, de jó úton vagyunk. Említettem, hogy a múlt hónaptól kezdve kicsivel jobban néznek ki a dolgok.

AGERPRES: Az ellenzék szerint a költségvetés-kiigazításnál az oktatási tárcától vágnak le pénzeket. Lesz alap a tanügyminiszter minden tervére, beleértve a testnevelés-, illetve az osztályfőnöki órára szánt tankönyveket is?

Mihai Tudose: Hát, ami az ellenzéket illeti, az utóbbi időben, már elnézést, de kezdem nem érteni őket. Amikor te kiállsz az ellenzék képviselőjeként, és azt mondod, hogy júliustól nem lesz pénz nyugdíjakra és fizetésekre, nem hiszem, hogy jót teszel az országnak. Látható, hogy van pénzünk, és a költségvetés-kiegészítéssel sem sietünk. Ez még egy bizonyítéka annak, hogy a dolgok jól állnak. A román kormány hatalmas erőfeszítéseket tesz azért, hogy az Európai Gyógyszerügynökséget Londonból Bukarestbe költöztesse. Megvan az épület a székhelynek, benyújtottuk a pályázatot, próbálunk lobbizni. Erre az ellenzék egyik európai parlamenti képviselője kiáll, s elkezdi mondani, hogy ez egy vicc, hogy nem megfelelő a székhely, s hogy nem lehet az ügynökséget Bukarestbe költöztetni. Ő egy román ember. Nem mondom a nevét, mert nem érdemli meg, hogy kimondjam.

AGERPRES: Fog beszélni vele erről?

Mihai Tudose: Nem akarok vele beszélni, de beszélek majd a főnökeivel. Valamennyien románok vagyunk, ő Romániát képviseli ott. Értem én, hogy vannak ilyen-olyan politikai nyilatkozatok, hogy nem tetszik, hogy egyik vagy másik mit csinál, az más. De amikor nyilvánvalóan Románia érdekei ellen cselekszel, az egy másik dolog.

AGERPRES: Visszatérve a beruházásokra és vállalatokra. Milyen szándékai vannak a kormánynak a KazMunayGas-memorandumot illetően?

Mihai Tudose: Van egy bizottság, az igazságügyi minisztérium és a gazdasági minisztérium dolgozik. Amikor lesz eredmény, közzétesszük azt.

AGERPRES: Mi a helyzet az igazságszolgáltatási törvénycsomaggal? Nemrég bejelentette, hogy a szakminiszter gyakrabban fog Brüsszelbe látogatni.

Mihai Tudose: Igen, Tudorel Toader volt Brüsszelben, hazajött, most pedig újabb tárgyalássorozat következik a hazai szakmai szervezetekkel mindarról, amiről Brüsszelben szó volt.

AGERPRES: Ez őszig tart?

Mihai Tudose: Nincs egy konkrét határidő, amikor kész lesz, akkor kész lesz.

AGERPRES: Beszélt az igazságügyi miniszterrel a hivatali hatalommal való visszaélésről és a gyakran emlegetett küszöbértékről?

Mihai Tudose: Nem.

AGERPRES: Kijelentette, hogy a katonai nyugdíjak “vérveszteséget” okoztak a rendszerben. Megvonják a luxusnyugdíjakat?

Mihai Tudose: A már megállapított nyugdíjakon nem lehet módosítani, de legalább a jövőre nézve változtatni kell ezen. Nem lehet nagyobb a nyugdíjad, mint amennyi a fizetésed volt. Hihetetlen, hogy ide jutottunk. Ezt le kell állítani. Ön helyénvalónak tartja, hogy valaki negyvenévesen kilép a rendszerből, nagyobb nyugdíjt kap, mint amennyi a fizetése volt, és utólag visszaáll civilként dolgozni ugyanebbe a rendszerbe? Már elnézést, de ez szerintem nincs rendben.

AGERPRES: A bírók és ügyészek nyugdíját egy másik törvénytervezet szabályozza majd?

Mihai Tudose: Egyelőre csak a katonai nyugdíjakról beszélünk. Nehéz minden foglalkozási csoport nyugdíját egy törvénnyel szabályozni, mert egyeseknél a bruttó bért veszik, másoknál a nettó bért, egyesek fizettek járulékot, mások nem, szóval nehéz mindent egy jogszabályba foglalni.

AGERPRES: Mikortól várható Romániában, hogy az európai jogrendnek megfelelően a nők és férfiak esetében egyaránt 67 év legyen a nyugdíjkorhatár?

Mihai Tudose: Ezt a kérdést minden ország saját körülményei, az életkor, az átlagos várható élettartam szerint rendezi. Amikor aztán mi is elérjük, hogy a születéskor várható átlagos élettartam 80 év fölött legyen, akkor majd még beszélünk erről. Egyelőre valószínű nő egy-két évvel, egy-két év múlva.

AGERPRES: Mikor fogadják el a gyermekgondozási díj felső határát megszabó rendeletet?

Mihai Tudose: Várom, hogy Olguţa Vasilescu miniszter intézkedjen. Lehet, hogy még ezen a héten sor kerül rá. Előfordulhat, ha megszerezte az összes véleményezést.

AGERPRES: Hány embert érint? Mekkora megtakarításokról lehet szó?

Mihai Tudose: Nem feltétlenül a megtakarításokról van szó, hanem bizonyos helyzetek etikátlan voltáról. Az érvényben lévő jogszabály szerint jövedelemnek számít az is, ha eladsz egy ingatlant. Tehát ha várandós vagy, és eladsz egy lakást, az az utolsó évben megvalósult jövedelemnek számít, és a gyedet ebből számolják ki. Már elnézést, de ezt így nem lehet csinálni. Németországban, az egész világon létezik egy felső határ. Mi maradtunk az egyetlen ország, ahol nincs felső határ, és ez komoly zavarokat okozhat.

AGERPRES: Meg van elégedve azzal, ahogyan a belügyminiszter és a munkaügyi miniszter kezelte a szakszervezetekkel való viszonyt? Például a rendőri szakszervezetekkel való viszonyt?

Mihai Tudose: A rendőrségi szakszervezeteknek igazuk volt abban a tekintetben, hogy az egységes bértörvény elfogadása után még megjelent egy kormányrendelet, amelyiknek az lett volna a célja, hogy számolja fel a bérek közötti aránytalanságokat, de a parlamentben balul sült el valami, és ismét mindenféle eltérések jelentek meg a különböző minisztériumokhoz tartozó alkalmazottak fizetése között. Ezt is igyekszünk a héten megoldani.

AGERPRES: Milyen viszonyban van Liviu Dragneával, a PSD elnökével? Victor Ponta azt nyilatkozta, elkerülhetetlen, hogy ön átvegye a párt vezetését.

Mihai Tudose: Nem tudom, hogy Victor Ponta szerint mi elkerülhetetlen és mi nem. Nekem nem célom a PSD elnökének lenni. Nagyon jó viszonyom van az összes kollégával, kiemelten Dragnea pártelnökkel.

AGERPRES: Gondolja, hogy sikeres lehet ‘egy új politikai projekt a párton belül’?

Mihai Tudose: Istenemre, szó sem lehet ilyesmiről. Egy másik PSD, a PSD-n belül? Nem.

 

www.agerpres.ro