Interetnikai konfliktus az iskolában

Interetnikai konfliktus az iskolában
Szatmár megye – „Nem hiszem, hogy a két iskola szellemiségéhez méltó az ilyen viselkedés” — ezekkel a szavakkal jellemezte Kereskényi Gábor alpolgármester az október 6-i ünnepségen történt incidenst.

Október 6–án a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diáksága új épülete udvarán emlékezett meg az aradi vértanúkra. A méltóságteljes megemlékezésnek azonban olykor túl hangos közönsége is akadt, a szomszédos Ioan Slavici Főgimnázium növendékeinek bekiabálása kísérte az ünnepséget, sőt még egy labda is átkerült az ünneplésre felsorakozó diákság “térfelére”.

A szerdai incidenssel kapcsolatosan Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője elmondta, úgy gondolja a főgimnázium diákjai tízesre vizsgáztak, méltósággal viselkedtek megemlékezésen. Az ünnepséget követően az igazgatónő a diákjai közé berúgott labdát visszavitte a Slavici igazgatójának, aki megígérte, hogy megteszi a szükséges lépéseket. Pataki Enikő úgy gondolja, a szomszéd intézmény diákjainak viselkedésének fő kiváltó oka az udvar elkerítése volt, bár az nem azért történt, hogy kizárjanak bárkit is, hanem hogy továbbra is fent tudják tartani azt a fegyelmet, melyet a diákok régi helyükön megszokhattak. A kölcseys diákok egyébként mától kimehetnek az udvarra, minden szünetben két felügyelő tanár lesz kint, és az igazgatónő szeretné, ha a szomszédos intézmény tanárai is odafigyelnének a növendékeikre, szünetekben is. Visszatérve az ünnepség megzavarására, Pataki elmondta, a diákokat lehet irányítani és fegyelmezni, ami a tanárok feladata, a Slavici tanárai viszont nem voltak ott, ez pedig súlyos mulasztásnak számít. Az igazgatónő hozzátette, bármire nyitott azzal kapcsolatban, hogy minél barátságosabb légkör legyen a két iskola között.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere lapunk megkeresésére elmondta, csütörtökön volt egy beszélgetése Martin Constantinnal, a Ioan Slavici Főgimnázium igazgatójával — az alpolgármester tudomása szerint az említett szünetben az igazgató is az udvaron volt —, aki azzal érvelt, hogy a rendezvényről nem tudtak. Kereskényi szerint ez nem magyarázza meg a diákok viselkedését és sajnálatosnak tartja azt, hogy 2010–ben a diákok nem tudják egymás ünnepeit tiszteletben tartani. Az alpolgármester nem a diákokat tartja hibásnak — habár bennük is lehetett volna annyi tisztelet, hogy ne zavarjanak meg egy ünnepséget —, hanem a pedagógusokat és az iskolavezetést okolja azért, hogy ez megtörténhetett. “Csodálkozom ugyanakkor, hogy a történtekkel kapcsolatban az iskolaigazgató nem tanúsított megbánást” – fogalmazott Kereskényi. Az ehhez hasonló problémákat az önkormányzat kötelessége nyilvántartani, a teljes felelősség azonban a Slavci igazgatóját terheli — összegezte az alpolgármester.

A Ioan Slavici Főgimnázium igazgatóját, Martin Constantint hosszas keresés után értük utól, az incidenssel kapcsolatos kérdéseinkre szűkszavúan csak annyit válaszolt, hogy ha az igazgatónő előre jelezte volna, hogy rendezvényt szeretnének tartani az udvaron, jobban odafigyeltek volna diákjaikra. Elmondta, az ünnepséget megzavaró diákok ellen fegyelmi eljárás indul, de megteszi a szükséges lépéseket a hasonló helyzetek elkerülése érdekében is.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter