Intenzív osztályok igény szerint

Szatmárnémeti – A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a 2008/2009–es tanévben hat IX. és két V. osztály indul, ezutóbbiba május 31–ig lehet jelentkezni.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége nemrégiben kapta meg a jóváhagyást a tanügyminisztériumtól az intézmény által javasolt beiskolázási tervvel kapcsolatosan. Amint azt Elek Imre a gimnázium igazgatója elmondta a minisztérium hat IX. osztály indítását hagyta jóvá, valamint, idén első alkalomma, két V. osztályét is. A 2008/2009–es tanévben 2 matematika–informatika, 2 természettudomány és 2 humán (filológia és társadalomtudomány szakon) IX. osztály indul. „Emellett matematika–informatika szakon igény szerint lehet kérni informatika intenzív osztály legyen és bármelyik osztály lehet nyelv intenzív osztály is. Újdonságnak számít, hogy két bilingv osztályt is indíthatunk angol nyelven, az egyik matematika–informatika, a másik pedig filológia szakon indulhat a szülők igényei szerint” — tájékoztatott Elek Imre. Ha igénylik, akkor a tanfelügyelőség által szervezendő teszten vesznek majd részt a diákok.

Jóváhagyták a kérést

„Idén először, több éves kérelem után, jóváhagyták két V. osztály indítását, ami azért is fontos, mert sokkal jobb eredményeket érünk el azoknál az osztályoknál, amelyek nálunk kezdik az V. osztályt is” — folytatta az igazgató. Május 31–ig lehet jelentkezni az összesen 60 helyre, tesztet pedig abban az esetben írnak a felvételizők, ha túljelentkezés lesz. A jelentkezőknek beiratkozáskor keresztlevelük másolatát kell magukkal vinniük.