Inkompatibilitás

A nagyváradi helyi tanács hétfői ülésén megszavazta a Hőszolgáltató rt. vezetőtanácsának tagságát.

A szavazás előtt Ritli László Csongor RMDSZ-es tanácsos jelezte, hogy bár a testületet meg lehet szavazni, viszont a határozattervezet elfogadása után Stanel Necula a Hőerőmű speciális megbízott vezetője összeférhetetlenségi helyzetbe kerül, és választania kell majd a speciális megbízotti tisztség és az vezetőtanácsi tagság között. Az RMDSZ, és a demokrata-liberális frakció nemmel szavazott a határozattervezetre, mely azonban megkapta az USL-s tanácsosktól az elfogadáshoz szükséges szavazatszámot. A tanácsülés után Delorean Gyula RMDSZ-es tanácsos lapunknak elmondta: az elfogadott határozat után Stanel Neculanak harminc nap áll rendelkezésére arra, hogy eldöntse, továbbra is a Hőerőmű vezetője kíván lenni, vagy megtartja a Hőszolgáltató rt. igazgatótanácsának tagságát. A Hőerőmű ugyanis az egyedüli vásárlója a Hőszolgáltató szolgáltatásának, ezért összeférhetetlen az előbbi vállalat speciális megbízotti pozíció az utóbbi vezetőtanácsának testületi tagságával. Arra a kérdésünkre, hogy megvan-e annak lehetősége, hogy úgymond elfelejtődjön harminc nap alatt az, hogy Stenel Neculának választania kell a két tisztség között, Delorean Gyula azt válaszolta: „Ha ez elfelejtődik, akkor garantáltan meg fogjuk kérdezni, hogy mi a helyzet.” A tanácsos jelezte, hogy ugyancsak összeférhetetlenségi helyzetbe került Nadia Haș is, aki a Hőerőműnél tölt be vezető tisztséget, de akit szintén beválasztottak a Hőszolgáltató rt. vezetőtanácsába.

Pap István