Ingyenes Zanzibar koncert az ifinapokon

Ingyenes Zanzibar koncert az ifinapokon
Április 28-án a Szatmári Ifjúsági Napok rendezvénysorozat fő eseményeként ingyenes szabadtéri koncertre kerül sor Szatmárnémeti új központjában. A 19 órától kezdődő koncerten elsőként az Under Construction lép színpadra, majd nem sokkal 20 óra után a magyarországi Zanzibar együttes szórakoztatja a szatmári közönséget.

A Zanzibar együttes 1999-ben alakult, és nagyon hamar a csúcsra ért. A korábban rendőrként dolgozó énekesnő, Terecskei Rita csatlakozása után a “Nem vagyok tökéletes” és a “Szólj már” című dalokkal a slágerlisták élére törtek. Ez után sem ültek babérjaikra, hiszen a “Szerelemről szó sem volt”, “Az igazi nevem” és az „Új napra ébredsz” című slágereik a korábbiaknál is nagyobb sikert arattak. Szatmárnémetiben 2004-ben, a Partiumi Magyar Napokon léptek fel, hatalmas sikert aratva. Az ifjúsági napokon már az azóta megjelent, negyedik stúdiólemez dalai is felcsendülnek, de nem maradnak el a korábbi nagy slágerek sem.