Ingo Glass retrospektív kiállítása Váradon

Ingo Glass retrospektív kiállítása Váradon
Nagyváradon kiállítással ünneplik a 75 éves Ingo Glass szobrászművészt, akinek nagyszabású műveiből készült makettek a váradi római katolikus püspökségen tekinthetők meg.

A csütörtök délután a barokk palotában a művész jelenlétében megtartott tárlatnyitón dr. Aurel Ciriac, a kiállítást szervező Körösvidéki Múzeum igazgatója kijelentette, hogy ez a tárlat egyike az utolsó ilyen rendezvényeknek a barokk palotában, ugyanis nagy valószínűséggel jövő februárban végre átköltözik az intézmény a volt váradi hadapródiskola épületébe. Ezt követően a temesvári születésű Ingo Glasshoz fűződő baráti kapcsolatáról beszélt, és méltatta is az alkotót, a konkrét művészet egyik legjelentősebb szobrászának nevezve őt, megemlítve azt is, hogy ő volt az egyetlen romániai képzőművész, akit a kommunista hatalom száműzött Romániából.

Retrospektív kiállítás

Mint mondta, a most megnyíló tárlat egy retrospektív kiállítás, melyen láthatóak Ingo Glass legfontosabb munkáinak makettjei, melyek a monumentális szabadtéri fémszobrairól készültek. A művész munkásságát Vasile Duda művészettörténész méltatta, kiemelve, hogy alkotásaira jellemző a konstruktivista kompozíció, a monumentalitás vágyának kifejezése, ő az a szobrászművész, aki megtalálta a mi kortárs világunkhoz megfelelő formát. Végezetül maga a művész szólt a szép számban megjelent érdeklődőkhöz, megköszönve többek között a művei iránt tanúsított figyelmet és a szervezők készségét e tárlat lebonyolítására. Ezt követően nyílt meg a kiállítóterem ajtaja, és a látogatók beléphettek, hogy megtekintsék a geometrikus formák kombinációjából álló alkotásokat. Aki nem volt jelen a csütörtöki tárlatnyitón, október 22-ig megtekintheti azt a barokk palotában.

Pap István

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter