A MENA hírügynökség szerint a 82 éves politikust jelenleg a Sarm el-Seik-i kórház intenzív osztályán kezelik. A beszámoló szerint a volt elnök reggel tudta meg, hogy a nap folyamán kikérdezi az ügyészség, és azóta nem evett, nem ivott semmit.
Az AFP francia hírügynökség eközben arról számolt be, hogy az ügyészség megkezdte Mubarak két fia, Alaa és Gamal kihallgatását is a Sarm el-Seik közelében fekvő al-Torban. Mubarak fiai a Vörös-tengernél fekvő városban tartózkodtak apjukkal, amióta Mubarak február 11-én lemondott a hatalmáról.
Hoszni Mubarak és két fia kihallgatását két nappal korábban, vasárnap rendelte el az egyiptomi főügyész, az elnök távozását követelő tüntetések alatt elkövetett erőszakkal, valamint korrupciós vádakkal kapcsolatban. A becslések szerint nagyjából nyolcszáz ember halt meg, amikor a tömeg összecsapott a rendfenntartó erőkkel a Mubarak február 11-i lemondásához vezető, több hétig tartó demonstrációk alatt.