Indul a debreceni Campus Fesztivál

Szerdán kezdődik a Campus Fesztivál Debrecenben: a háromszáznál is több programot felvonultató rendezvényen olyan fellépőkkel várják a közönséget, mint a francia Bob Sinclar, az argentin Karamelo Santo vagy a Magyarországon is népszerű Boban Markovic Orkestar.

A Campus Fesztivál zenei programjai között minden műfaj megtalálható, több mint kétszáz zenekar non-stop szórakozást ígér a négy napra – mondta Bakó Csaba sajtófőnök kedden az MTI-nek.
    A július 21-i “nulladik” napon többek között a Fish!, a Turbo és a Kiscsillag zenéjére “melegíthet be” a közönség, de a fesztivál öt napja alatt a 20 éves Republic és a 30 éves Edda, az utolsó debreceni koncertjét adó a Kispál és a Borz, a Budapest Bár, a Tankcsapda, a Besh o drom, a Supernem és az Irie Maffia is fellép.
    A sajtófőnök megemlítette: az idei fesztivál egyik különlegessége, hogy a szervezők Debrecen főterét is fesztiválhelyszínné változtatták. A Kossuth téri Cívis Korzón csütörtökön a Kowalsky meg a Vega lemezbemutató koncertje mellett kihirdetik a felsőoktatási ponthatárokat is. Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára indítja el a rendszert, amelynek nyomán Debrecen mellett Budapesten és Pécsett is az internetre kerülés előtt ismerhetők meg a ponthatárok.
    Bakó Csaba hangsúlyozta: a Campus Fesztiválon a sokszínű programok mellett kiemelten fontos a nagyerdei környezet megóvása. A rendezvény lebonyolítását a környezetvédelmi előírások maximális betartásával végzik, emellett egy éve már, hogy egyedi környezetvédelmi program is született a természetvédők közreműködésével.
    Mivel a nyári fesztiválokon a legnagyobb hulladékmennyiség az eldobható műanyag és papírpoharakból tevődik össze, a rendezvény szervezői és a Tiszántúli Természetvédők Társulata közös ötlete nyomán 2009-ben a fesztiválon bevezették a “Campus Odú-adót”. A “fesztiválos adónem” valamennyi műanyag és papírpohárban felszolgált italt érintette, és egy jelképes, 10 forintos pohárárat jelentett. Az ebből összegyűlt 485 800 forintból év végén madárodúkat telepítettek a debreceni Nagyerdő területén. Ez a tavaly elkezdett környezetvédelmi program 2010-ben is folytatódik: az idei fesztivál “Lomb-adójából” befolyó összeget fasor-rekonstrukcióra és előnevelt fák ültetésére fordítják a program végrehajtói – fűzte hozzá a sajtófőnök.
    Elmondta azt is: a fesztivál szervezői és az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. közös roadshow keretében kívánja felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, így ismét érdekes akciók várják a fesztiválozókat.