Indul a 6. Az Ősz Szimfóniái fesztivál Váradon

Ismét megszervezik Az Ősz Szimfóniái című klasszikus zenei fesztivált a Nagyváradi Állami Filharmóniában. 2017-es kép.
Ismét megszervezik Az Ősz Szimfóniái című klasszikus zenei fesztivált a Nagyváradi Állami Filharmóniában. 2017-es kép.
Idén is megtartják Az Ősz Szimfóniái című klasszikus zenei fesztivált a Nagyváradi Állami Filharmóniában, immár hatodik alkalommal, november 12–22. között. A bérletek az összes előadásra érvényesek. A zenei fesztivál részleteiről Foica László művészeti vezető beszélt.

Már igen sokan voltak tavaly, az előző évekbeli fesztiválokhoz képest, és idén még több látogatóra számítanak – mondta el tegnap Foica László, a Nagyváradi Állami Filharmónia művészeti vezetője a közelgő fesztiválról. Hozzátette: jó döntésnek bizonyult, hogy az időtartamát kicsit meghosszabbították, és ahogy kinéz, a következő években is lesz ilyen rendezvénysorozat. Szerinte ugyanis „egyre fontosabb ez a város kulturális palettáján”. Idén 7 koncert lesz, ami több, mint az előző kiadásokkor.

A műsor

November 12., hétfő, 19 óra: Egy évszázad hagyományos román zene a filharmónia színpadán – kamarazenei hangverseny. Műsoron: Gr. Dinicu, G. Enescu, C. Porumbescu, C. Dimitrescu művei a Croitoru String Virtuosi előadásában. Közreműködik: Gabriel Croitoru, Simina Croitoru (hegedű). November 13., kedd, 19 óra: Színfúziók – évezredes analógiák 2018 – kamarakoncert. Műsoron: J. Solage: Le basile – Kedves Csanád átiratában; Serei Zs.: Dream Drawings; G. da Firenze: Quand’ Amor – Zarándy Ákos átiratában; Vidovszky L.: Berceuse canonique; J. Solage: Fumeux fume par fumée – Kedves Csanád átiratában; Zarándy Á.: Angry Birds; G. Machaut: Quant en moy – Zarándy Ákos átiratában; Klenyán Cs.: Non semper idem II.; G. Dufay: Belle veullies moy retenir – Zarándy Ákos átiratában; Kedves Cs.: Technical Levitation; M. Perotinus: Quid tu vides – Kedves Csanád átiratában. Közreműködik: Klenyán Csaba (klarinét), Szűcs Péter (klarinét, basszusklarinét), Tóth Ramóna (fagott), Kedves Csanád (zongora) és Zarándy Ákos (zongora). November 15., csütörtök, 19 óra: szimfonikus hangverseny. Műsoron: W. A. Mozart: A színigazgató – nyitány, K. 486.; J. Haydn: C-dúr oboaverseny; P. I. Csajkovszkij: IV., f-moll szimfónia, op. 36. Vezényel: Mark Kadin (Oroszország), közreműködik: Gáti Sándor (oboa). November 16., péntek, 19 óra: kamarahangverseny. Műsoron: P. I. Csajkovszkij: 1., D-dúr vonósnégyes, op. 11.; M. Ravel: F-dúr vonósnégyes. Előadja a Brassai Vonósnégyes – Barabás Sándor (I. hegedű), Balogh András (II. hegedű), Botár András (mélyhegedű) és Kostyák Előd (gordonka). November 19., hétfő, 19 óra: kórushangverseny. Műsoron: J. S. Bach, Metz A., Viski J., Gh. Dima, L. Comes, C. Rîpă, Orbán Gy., Demény A., Lászlóffy Zs., V. Spătărelu, O. Iloc, Benczédi H. és I. Odăgescu kórusművei. Előadja a filharmónia énekkara, orgonán közreműködik Radó Judit, vezényel Lászlóffy Zsolt. November 20., kedd, 19 óra: kamarakoncert. Műsoron: J. S: Bach: Air; W. A. Mozart: Kis éji zene, K. 525.; A. Vivaldi: Négy évszak. Előadja a Nagyváradi Állami Filharmónia Kamarazenekara, koncertmester: Nagy Kálmán. Közreműködik: Bálint János (fuvola, Magyarország). November 22., csütörtök, 19 óra: szimfonikus hangverseny. Műsoron: A. Dvořák: Karnevál nyitány; M. Bruch: 1., g-moll hegedűverseny, op. 26.; W. A. Mozart: 36., C-dúr, Linzi szimfónia, K. 425. Vezényel: Josef Suilen (Hollandia), közreműködik: Florin Ionescu-Galaţi (hegedű). A bérletek az összes előadásra érvényesek.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .