In memoriam Fodor Sándor

„Elérhető boldogság az, ha az embernek sikerül egyensúlyba kerülnie önmagával. Az önmagunkkal való egyensúlyt azonban nagyon nehéz saját erőből megteremteni. Minden ember segédeszközhöz folyamodik. Boldogsága attól függ, megtalálja-e azt a fogódzót, amelynél fogva sikerül békét teremtenie maga körül és önmagában” – ekképpen vallott Fodor Sándor a boldogságról, az életéről néhány évvel ezelőtt.

 

Az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő egyénisége volt ő, aki több mint nyolc évtizede úgy tudott új műremekeket adni az egyetemes magyar kultúrának, hogy közben identitása többi alkotóeleme – az erdélyiség, a romániaiság és az európaiság – iránt is tisztelettel viseltetett.

 

Fodor Sándornál jobb mesélő aligha létezett kerek e világon. Meseregény-sorozatát, a Csipike-tetralógiát a kortárs kritika a világirodalom olyan filozófiai mélységű művei mellé sorolta, mint az Alice Csodaországban és A kis herceg. Ennél sokkal fontosabb az, hogy valószínűleg nincs olyan könyvespolc Erdélyben, amelyről hiányozna a Csipike. 1966 óta generációk sora nőtt fel úgy, hogy gyerekkora meghatározó könyvélménye volt Fodor Sándor meseregénye. Író-olvasó találkozói, felolvasóestjei, irodalmi délutánjai sziporkáztak Sándor bácsink szemléletesebbnél szemléletesebb történeteitől. Harminc éven keresztül járta Erdélyországot, számtalan településen fordult meg, és mesélt, mesélt, mesélt.

 

Rangos irodalmi díjakat, elismeréseket vett át életpályája során: 1966-ban a Román Írószövetség Díját, majd a Kulturális Érdemrend 5. fokozata kitüntetést, 1982-ben a Román Írószövetség Nagydíját, 1983-ban a Román Akadémia Ion Creangă-díját, 1994-ben A Hét Nívódíját, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, 2001-ben pedig a József Attila-díjat. Az erdélyi magyar irodalom jeles személyisége azonban mindig magénak tudhatta a legfontosabb babérkoszorút: az olvasók rajongását. Mert Fodor Sándort igenis rajongással vették körül az idős és fiatal irodalomkedvelők vidéken és városon, itthon és határon túl.

 

„Azt hiszem, én megtaláltam az utam. Ez abban is megragadható, hogy bár egészségileg már nem érzem magam valami kitűnően, ez egyáltalán nem zavar. Rájöttem, hogy nem félek attól, ami rám vár. Ugyanolyan derűsen szemlélem az életet, mint amikor elengedtek a hadifogságból” – írta ezelőtt néhány évvel Fodor Sándor.

 

Ezzel az általa megfogalmazott életigenlő gondolattal búcsúzunk most tőle.

 

Nyugodjék békében!

 

KELEMEN HUNOR