Iktatták a petíciót

Iktatták a petíciót
Iktatták a váradi városházán azt a petíciót és a hozzá csatolt aláírásokat azok a váradi civilek, akik azt szeretnék elérni, hogy a város főterén állítsanak fel közpénzből egy új Szent László lovas szobrot.

Hétfőn délelőtt tizenegy órakor gyűlekeztek a váradi városháza előtt annak a civil csoportnak a tagjai, akik kezdeményezték egy új Szent László szobor elkészíttetését és felállítását a város központjában. Ennek érdekében március elején hat hetes alájírásgyűjtésbe kezdtek, és az ezalatt az idő alatt összegyűlt közel nyolcezer aláírást is iktatták a városházának benyújtott petícióhoz. A kezdeményezés elindítója Sztuflák Gyula Ede a tegnapi, néhány percet igénybe vevő iktatási eljárás után a sajtó munkatársainak elmondta: „azért kezdtük az aláírásgyűjtést, mivel úgy tapasztaltuk, hogy a városháza semmilyen áron nem szeretné, hogy a főtéren legyen egy szobra városalapító királyunknak, és úgy gondoltuk, hogy mivel most újítják fel a teret, most lenne rá lehetőség, hogy a kölcsönös megbecsülés jeleként a három román szobor mellé odakerüljön Szent László királynak a szobra is. Sikerült majdnem nyolcezer aláírást összegyűjteni, amit most iktattunk egy kérvény kíséretében, és reméljük, hogy ezzel jobb belátásra tudjuk bírni a városháza vezetőségét. Hogyha akarat volna, akkor meg tudnánk egyezni a helyszínt illetően is” – fogalmazott Sztuflák Gyula Ede, aki kifejtette, hogy a civilek elképzelése szerint a Fekete Sas palota főtéri kijárata közelében lenne a legjobb helye az új szobornak, körülbelül egyvonalban a jelenlegi Vitéz Mihály szoborral, mert ezáltal egyfajta szimmetria is kialakulna a Szent László szobor, és a főtér felújítási tervében szereplő három másik szobor között. Arra a kérdésre, hogy mit tesznek, ha a várostól negatív válasz érkzik a petíciójukra, Sztuflák Gyula Ede elmondta: „még nem tudjuk, mit csinálnánk akkor, de valamilyen formában csak tovább fogunk lépni, hiszen ha ennyien aláírtak, és ennyien szeretnék, hogy a főtérre kerüljön a szobor, akkor valószínű, hogy lesznek további lépéseink is” Hozzátette, hogy a sajtóból értesült arról, hogy a városvezetés esetleg beleegyezne abba, hogy a várban állítsanak fel egy új Szent László szobrot, de, mint Sztuflák elmondta, „mi azt szeretnénk, azért is gyűjtöttünk aláírásokat, hogy a jelenlegi központban, az egykori Szent László téren legyen a szobor. Akik aláírták, azok mindannyian meggyőződéssel mondták, hogy nekünk, váradi magyaroknak ennyi igenis járna, hogy a szobor a főtéren álljon. De román nemzetiségűek is aláírtak, és ők is azt mondták, hogy semmi kivetnivalójuk az ötlet ellen, mert tudják, hogy Szent László a város alapítója, és nem értik, miért ne lehetne négy szobor a központban.”

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter