III. Érmihályfalvi Gyerekfesztivál

III. Érmihályfalvi Gyerekfesztivál

Bihar megye – A tanév vége
közeledtével, a dolgozatírások
után az elmúlt hét végén
rendezték meg az Érmihályfalvi Zelk
Zoltán Általános Iskolában a
III. Érmihályfalvi Gyerekfesztivált.
 


A rendezvényhez szükséges
pénzt a Pro Scholam Egyesület
a Communitas
Alapítványtól

pályázta és nyerte meg, illetve
egy részét önerőből
teremtette elő. Ehhez
támogatóként járult
hozzá az Ira-Miss kft., illetve
Borbély Simon Csaba.


A rendezvény ezúttal kicsit eltért
a szokásostól. Közismert, hogy az
alapötlet a Zabhegyező
Gyerekanimátorok által szervezett
Nemzetközi Gyerekfesztiválról
származik, ahol a játékokon
és magán a részvételen van
a hangsúly, nem a győzelmen. Így
hát a szokásosnál több volt a
játék és kevesebb a
versengés.


 


Ezúttal elmaradtak a szokásos sport
bajnokságok illetve versenyek. Kivétel
volt a kerékpáros ügyességi
verseny, a Kalokaghatia, illetve a tanár –
diák labdarúgó és
kézilabda gála.


A rendezvényt egy nagyon lelkes szervezői
stáb készítette elő, melynek
8 pedagógus, és körülbelül
35 diák volt tagja. A fesztivál
keretében rendezték meg a
Biharország, szép
hazám
című regionális
honismereti vetélkedőt, melyre immár
harmadik alkalommal került sor. A
vetélkedőre több, mint 15 iskola
csapata kapott meghívót,
végül csak 4 település
képviseltette magát a
házigazdák mellett. A
vetélkedő azért volt
különleges, mert, bár adva volt a
téma, mégsem kellett előre
készülni szinte semmiből, olyan
feladatok várták a versenyzőket,
melyek megválaszolása közben sokat
tanulhattak a Bihar megyéről,
illetve a történelmi Bihar
vármegyéről
. A
versenyszámok témái az
irodalomhoz, a kulturális élet és
a történelem kiemelkedő
személyiségeihez, eseményekhez, a
tájegység védett
növényeihez és állataihoz,
illetve főbb természeti
látványosságokhoz
kapcsolódtak. Ezen kívül egy kis
népművészetet,
hagyományőrző produkciót is
becsempésztek a feladatok közé. Az
iskolákat 4 tagú csapatok
képviselték. Mivel a
vetélkedő nyitott volt, bárki
eljöhetett nézőnek, és
néhány diák élt is a
lehetőséggel. Nagyon szoros
küzdelemben végül az
érszőlősi
Zalagyöngyök csapata
végzett az első helyen, második lett
ez érmihályfalvi
Harangőrök csapata, harmadik
helyen pedig a szintén
érmihályfalvi Mókaparti
kislányok
csapata végzett.


 


Rendhagyónak számított a
fesztiválon a D’juice
Sulirádió
, mely két napon
keresztül működött: pénteken
délelőtt a szünetekben, melyek ez
alakalomból 15 percesek voltak, majd
délután, illetve szombaton szinte
egész nap.


Péntek délelőtt a
Tini-Tanoda
diákszínjátszó csoport
kétszer is bemutatta Méhes György A
márványmacska című
darabját, Szabó Emőke,
Ernei Tünde és
Kovács Andrea tanárnők
rendezésében. Az iskola
tornatermében légvár, illetve
arcfestést várta a gyerekeket, míg
a sportcsarnokban női
kézilabdagálára került sor a
pedagógusok és a diáklányok
között.
Gálamérkőzés
lévén a pontos eredmény
kevésbé fontos, de
egyébként a diáklányok
nyertek „pár” góllal.


 


Kora délután került sor a
megnyitó ünnepségre, melyet
Kovács Zoltán,
Érmihályfalva polgármestere is
megtisztelt jelenlétével. A
polgármesteren kívül beszédet
mondott még Csengeri Csongor, a
Zelk Zoltán Általános Iskola
igazgatója, és Papp Erika,
a Pro Scholam Egyesület elnöke, a
rendezvény egyik főszervezője. A
megnyitó után rögtön
három program közül is
választhattak a gyerekek, hisz ekkor
kezdődött a kerékpáros
gyorsasági és ügyességi
vetélkedő, a Kalokaghatia
sportvetélkedő, illetve az első
felfedezős nagyjáték is, a Kalandra
fel. A fesztivál témája a nagy
földrajzi felfedezések voltak, ezért
ezzel kapcsolatos játékokat,
vetélkedőket rendeztek. A pénteki
műsor része volt még a tanár
diák labdarúgó gála,
melynek több jeles meghívottja is volt,
úgy mint Cseke Attila RMDSZ-es
szenátor, Kovács
Péter

EP–képviselőjelölt, illetve
Debreceni Sándor, a NMD
elnöke. Közülük csak Cseke Attila
vállalta a játékot,
természetesen a tanárok csapatát
erősítve. Már jó ideje,
évente akár többször is
rendeztek az iskolában tanár diák
focigálát, eddig mindig toronymagasan
és fölényesen a tanárok
nyertek, most viszont nagyon keményen meg
kellett küzdeniük a nagyon jól
játszó diákcsapat ellen.
Végül nehezen, de sikerült
4–2 arányban győzniük az
„öregebbeknek”.


 


A közkedvelt Áll az alku
vetélkedőn 50 bátor jelentkező
mérte össze tudását, hogy
bekerülhessen a játékba, ahol a
legmagasabb értékű táska
(boríték) 40 milkát rejtett. A
selejtező kérdésekre a legjobban
Szilágyi Adrienn VIII.
osztályos diák válaszolt, viszont
a hármas szám nem hozott
szerencsét neki: mindössze 1 milkát
nyert.


Szombat reggel esős napra ébredtek a
szervezők és kicsit meg is ijedtek, hogy mi
lesz, ha egész nap esni fog. Szerencsére
nem így történt, és
napközben egyre csak nőtt a
résztvevők száma.
Délelőtt rengeteg kézműves
foglalkozás és játék
várta a gyerekeket. Délben illetve
délután két
nagyjátékkal készültek a
szervezők, melyben nagy kedvvel vettek
részt a gyerekek. A játékok
között
fesztiváltánc
oktatás is folyt, illetve egy
bábjátékot is megtekinthettek az
érdeklődők. A
nagyjátékok témája
ezúttal is a felfedezések, a
kalóztámadások, illetve a
kincskeresés volt melyeket a gyerekek nagyon
élveztek.


 


A délután második felében
az események az iskola tornatermében
folytatódtak, ahol Mr. és
Ms.
vetélkedőt rendeztek, melyre
több, mint 10 „pár”
jelentkezett. Ezt követte a Rend a lelke mindennek
címet viselő, már tíz
héttel korábban meghirdetett
osztálytisztasági verseny
díjátadása, ahol az első
helyet megszerező VIII. A.
osztály egy 3 emeletes tortát nyert. A
második helyen végzett VII.
A.
osztály nyereménye 20
tábla csoki, míg a harmadik VIII.
F.
osztály 10 tábla csokival lett
gazdagabb.  


A késő estéig tartó
műsor utolsó programja a Tátika
és karaoké show volt, ahol a
nézők és a rendezők is
felléptek. A
záróünnepségen
vetítették le a
fesztiválfilmet, melyet a
legsikeresebb fotók
összevágásából hoztak
létre.