II. Liga: 1–5-ről „indul” a Bihar FC

A nagyváradiak győzelemmel szeretnének búcsúzni saját közönségüktől
A nagyváradiak győzelemmel szeretnének búcsúzni saját közönségüktől
A labdarúgó másodosztály 29. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén. Ennek keretében ma délután a Bihar FC-nek, holnap a Luceafărulnak szurkolhatunk a tévékészülékek előtt (is).

 

Utolsó hazai mérkőzését játssza ma délután fél hattól a Nagyváradi Bihar FC a labdarúgó II. Liga 2011/12-es idényében: a Bodola Gyula Stadionban a Slatinai ALRO lesz a váradiak ellenfele. Gheorghe Ghiţ edző a találkozóval kapcsolatban lapunknak azt nyilatkozta, hogy bár igen erős ellenfélről van szó, reméli, hogy győzelemmel búcsúznak el a váradi közönségtől, s valamelyest szeretnének visszavágni az ősszel elszenvedett 5–1 arányú vereségért. A Bihar FC-ben nincs sem sérült, sem eltiltott játékos. Megyénk másik képviselője, a Félixfürdői Luceafărul, a feljutást már korábban elkönyvelő Besztercei Gloria vendége lesz szombaton 13 órától, s akárcsak a Bihar FC találkozóját, úgy a váradszentmártoniakét is a Digi Sport 1 tűzte műsorra.

Temesgyarmaton az Unirea

A harmadosztályban érdekelt Belényesi Bihorul is utolsó találkozóját vívja hazai közönsége előtt ma délután hat órától, ellenfele az Aradi Gloria lesz. Az Érmihályfalvi Unirea ismét szombaton játszik, idegenben a Temesgyarmati Millenium ellen lép pályára.

A labdarúgó másodosztály 2. csoportja 29. fordulójának műsora, péntek, 17.30 óra: Nagyváradi Bihar FC–Slatinai ALRO (ősszel: 1–5). Szombat, 11 óra: Râmnicu Vâlcea-i CSM–FC Olt (1–2), Bukaresti Juventus–Gyulafehérvári Unirea (1–1), Dévai Mureşul–Aradi UTA (0–4), Târgovişte-i Chindia–Nagybányai FC (0–0); 13 óra: Besztercei Gloria–Félixfürdői Luceafărul (2–1). Vasárnap, 12 óra: Piteşti-i Argeş–Severin-i Gaz Metan CFR (0–3). Tordai Arieşul–Temesvári FC 0–3 (játék nélkül).

III. Liga

A labdarúgó harmadosztály 5. csoportja 29. fordulójának műsora, péntek, 18 óra: Resicabányai Şcolar–Vajdahunyadi FC (ősszel: 1–3), Belényesi Bihorul–Aradi Gloria (2–1), Petrozsényi Jiul–Resicabányai Gloria (1–1), Facsádi Flacăra–Borossebesi Naţional (0–0). Szombat, 18 óra: Temesrékási ASK–Temesvári FC II. (2–0), Karánsebesi Autocatania–Öthalomi SK (1–2), Kisbecskereki Nova–Piski CFR (0–1), Temesgyarmati Millenium–Érmihályfalvi Unirea (0–1).

Címkék: ,