Kísérletezett csütörtökön Dan Fleşeriu edző, és a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda–együttese gyakorlatilag két csapattal játszott tegnap Bukarestben a Rapid elleni bajnokin. Az első és harmadik negyedben Orosz Andreea, Larissza Jáburova, Rada Giurgiu, Ane Marie Părău, Andrea Walker, a második és a negyedik felvonásban pedig Claudia Pop, Amra Mehmedic, Monica Urse–Ivan, Nagy Anita, Melissa Washington ötös volt a pályán. Amellett, hogy a játékosok többsége 20–20 percet játszott, figyelemre méltó tény, hogy valamennyien pontot szereztek, mind begyűjtöttek legalább egy lepattanó labdát, és majdnem mind adtak gólpasszt is. Ez ritkán fordul elő egy csapatnál.
Az ukrán légiós borította kicsit Fleşeriu terveit, ugyanis a találkozó 26. percében öt személyi hiba után kipontozódott. Jáburovát Urse–Ivan váltotta, az utolsó tíz percben pedig több cserét is véghez hajtott még a VSK trénere.
A találkozót egyébként az első támadás után Orosz duplája nyitotta. A Rapid az 5. percig tartani tudta a lépést a szatmáriakkal, de egy két és fél perces, 0–8–as sorozat után az eredményjelző 9–11–ről 9–19–et mutatott. Innen már folyamatosan nőtt az előny, a szünetig csak tizenhattal. Ezt a hátrányt tudta tartani a Rapid az utolsó felvonásig, de a végén a lányok már parádéztak: egy 5 perc 19 másodperc 0–20–as sorozat után (amelyben Mehmedic, Părău és Claudia Pop sorozatban triplázott) a lányok megközelítették a százast, viszont Urse–Ivan közeli, és Claudia Pop távoli dobásai célt tévesztettek, így maradt a 60–91–es állás úgy, hogy az ellenfél a mérkőzés utolsó öt percében egy pontot sem szerzett.
„Egy jó edzőmeccs volt, nagyjából úgy jöttek össze a dolgok, ahogy arra számítottam. Azt gondolom, hogy a második csapat jobb volt. Igaz, ehhez hozzájárult, hogy a Rapid az utolsó negyedben már pihentette néhány alapemberét, így a játékosaim jobban kibontakozhattak. Ami viszont zavar, hogy nagyon sok pontot kaptunk. A védelem gyenge volt, és fele ennyi hibát sem engedhetünk meg magunknak majd szombaton, a CSM Târgovişte elleni meccsen” – értékelt Fleşeriu. A VSK ugyanis szombaton, a 6. fordulóban a dâmboviţai településen játssza majd az A–osztály rangadóját.
A tegnapi meccs legjobbja Claudia Pop volt, akinek a hatékonysági mutatója 28 pontos volt.
Eredmény
A–osztály, 4. forduló: Rapid – Szatmárnémeti VSK 60–91 (14:21, 16:25, 23:22, 7:23). VSK (pontok száma, lepattanók száma, gólpasszok): Pop (kétpontosok: 4/4) (18, 6, 3), Mehmedic (8, 3, 3), Orosz (5, 1, 5), Urse–Ivan (11, 5, 1), Nagy (5, 1, 2), Jáburova (3, 7, 2), Giurgiu (hárompontosok: 4/6) (12, 1, 0), Părău (10, 8, 7), Washington (9, 8, 1), Walker (10, 7, 1).