Ifjúsági találkozó: Úton Taizé és egymás felé

Ifjúsági találkozó: Úton Taizé és egymás felé
Az elmúlt hétvégén Nagyváradon háromnapos, ökumenikus ifjúsági találkozót szerveztek a taizéi lelkiség jegyében. A változatos események fő helyszínéül a Posticum szolgált. Az eseményt a pénteki regisztrációt követően a négy szervező egyház püspökei nyitották meg.

Bár az esemény egyik mottója a taizéi közösség vezetője, Alois testvér gondolata alapján a „húzódjunk közös tető alá” volt, a sokrétű foglalkozások mind egy irányba mutattak: Taizé felé. A franciaországi község, amelynek állandó népessége alig 170 fő, egész évben várja a világ minden tájáról érkező fiatalokat, felekezeti hovatartozás nélkül. A háromnapos eseményt a pénteki regisztrációt követően ünnepélyes keretek között a négy szervező egyház püspökei nyitották meg. Elsőként Sofronie Drincec ortodox püspök szólalt fel, románul és magyarul köszöntve a résztvevőket személyes tapasztalatait osztotta meg a taizéi közösségről. Beszédében kiemelte, hogy a taizéi közösség mindenkinek, de elsősorban a fiatalok számára sokat jelent, a kezdetektől az ökumené jellemzi, ami a felekezeti, nemzeti hovatartozás felett mindenkit összeköt, egy elsődleges keresztényi szellemiséget közvetít, hiszen mindannyian Krisztuséi vagyunk.

Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a Bibliaolvasó kalauz alapján, amelyben aznap Salamon templomának felszenteléséről olvashattunk, szintén a felekezetek feletti egység fontosságára hívta fel a figyelmet. „Olyan új templomot kell építeni, nem kőből, nem téglából, hanem a nemzetek, a keresztény felekezetek közösségében, ahova be kell vinni a magunk szövetségi ládáját.” Ebben az egységben pedig nem a különbözőségeket kell figyelni, hanem azt, hogyan válnak a szövetségi ládák eggyé.

Virgil Bercea görögkatolikus püspök szintén személyes taizéi élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, elmondva azt, hogy a találkozások helyszínén az első mély benyomást számára a gyertyák fénye, maga a fény jelentette, amely minden fiatal számára fontos üzenetet hordoz: „ti vagytok a világ világossága”, „ti vagytok a föld sója” (Máté 5:13–14).

Végül Böcskei László római-katolikus megyéspüspök szólalt fel, aki rámutatott: a mai világunkra jellemző széthúzás mellett igenis lehetséges olyan utakat, „autópályákat” építeni, amelyek összekötnek. A taizéi szellemiség pedig épp ezt jelenti: az egyszerűségben, csendben, a közösségben megtalálni az egymás fele vezető utat, megtalálni az elvesztett egyensúlyt, felismerni a mellettünk levő emberben az értéket, eltekintve a felekezeti, nemzeti hovatartozástól. A találkozás azonban nemcsak lelki feltöltődést jelent, hanem küldetést is, hiszen ezt az üzenetet tovább kell vinni mindennapjainkba.

Táncház és műhelyek

A pénteki program román–magyar táncházzal és népviselet-bemutatóval zárult, ahol a Csillagocska Néptánccsoport két tagja, Konrád Tamás és Ruska Ildikó moldvai és felcsíki néptáncokat tanított. Az este során román fiatalok bemutatták a Belényes vidékére jellemző román népviseletet, köztük azt a jellegzetes mellényt is, ami tavaly bekerült a Dior tavaszi-nyári kollekciójába anélkül, hogy ismertették volna az inspiráció forrását. Az esten résztvevők a csángó népviselettel is megismerkedhettek. A táncház alkalmával a Csillagocska zenekar biztosította a talpalávalót.

Szombaton a közös ima és a bibliai bevezető után műhelyfoglalkozásokat tartottak, ezek javarészt a Posticumban zajlottak, de helyszínül szolgált még a csillagvárosi református templom és a Holdas templom is. A sepsiszentgyörgyi Osonó színházműhely tagjai önismereti foglalkozást tartottak, amelynek egyik központi témája az egymás közötti kommunikáció mikéntje volt, Jakobovits Márta képzőművész vezetésével egy másik műhelyben Jákób létrájának történetét vitték papírra, a csillagvárosi református templomban ének-zeneműhelyi tevékenység folyt. A szociális-karitatív műhelyen belül a résztvevők megismerhették egymás történetét, többek között egy venezuelai misszionárius családét, aki két éve él Nagyváradon és a római katolikus Caritason belül tevékenykednek, gyermekeik pedig a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumba járnak.

Programváltozás okán két műhelyfoglalkozást a délutáni fórumbeszélgetésre tettek át, amely során Fazakas Misi társulatvezető és Bodor Emőke taizéi önkéntes beszélt taizéi élményeiről, illetve menekülttáborokban tett önkéntes szolgálatáról, valamint Szabó Csaba mutatta be a Corbii Albi román–magyar kétnyelvű publicisztikai portált, ami célkitűzésül a román–magyar párbeszédet helyezi előtérbe. A portálon többek között olyan könyvismertetések jelennek meg, amelyeket románok írnak magyar könyvekről, illetve magyarok román írók könyveiről, így megismerve egymás irodalmát.

A román–magyar kapcsolat jegyében zajlott a délutáni színházműhelyi előadás is, az Osonó tagjai az Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című darabot adták elő. Az alaphelyzet – Kriszta, egy magyar–román vegyesházasságban született lány nagykorúsító születésnapi bulija – annál is ünnepélyesebb volt, mivel maga az előadás is születésnapját „ünnepelte”, méghozzá a századikat. Az előzetes elvárásokkal ellentétben a középpontban nem Kriszta áll, hanem a baráti köre, amelyben magyarok és románok egyaránt szerepelnek, ám akik a buliig még soha nem szórakoztak együtt. Az identitását kereső lány a konfliktusok elkerülése végett szerepjátékot talál ki: „mindannyian japánok vagyunk”. A játék, amelybe a közönség tagjait is bevonják, azonban nem semlegesíti a konfliktusokat, barátai között feszültség alakul ki. Jól ismert sztereotípiákat vágnak egymáshoz, az igazi, gyerekkorba visszanyúló sérelmek (mint például a hiányos román/magyar nyelvtudás, a történelmi viszályokra alapuló megalázás) azonban mindkét részről rejtve maradnak, a szereplők csak a közönség tagjainak tárják fel azokat. A konfliktus tettlegességig fajul, Kriszta pedig egyedül marad. A színdarab lezárását nyitottan hagyták, a közönség maga kellett eldöntse: együtt vagy külön-külön térnek vissza a román és magyar barátok? A helyzet feloldhatatlannak tűnik, a megoldás csírája mégis ott rejtőzik: elindult egy folyamat, egy kommunikáció, ami talán a kapcsolat nagykorúsításához vezethet… Az osztálytermi előadással pont ezt a célt tűzték ki, tudtuk meg a társulat vezetőjétől, aki a közönség kérdésére megosztotta az előadás fogadtatásával kapcsolatos tapasztalatokat.

A szombati nap a görögkatolikus székesegyházban szervezett közös imával, énekléssel zárult, a találkozót vasárnap ugyancsak közös imával zárták.

Taizé

A taizéi közösség története 1940-re nyúlik vissza, az alapító Roger Schütz (Roger testvér) ugyanis ekkor vásárolt egy kis házat a faluban, amely később háborús menekülteket, német hadifoglyokat, árván maradt gyerekeket, zsidókat fogadott be. 1942-ben a Gestapo fényt derített tevékenységükre, ezért maguk is menekültekké váltak, a háború végéig az alapító Genfben élt. A közösséget hivatalosan 1949-ben alapítják meg, amikor heten fogadalmat tesznek.

János Piroska