Ifjúsági alap létrehozása

Kovászna megye – Ifjúsági alap létrehozására szeretné ösztönözni a vidéki polgármestereket Tischler Ferenc, a Kovászna megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője.

Az érvényben lévő jogszabályok szerint a falusi önkormányzatoknak nem kell ifjúsági alapot elkülöníteniük a költségvetésükből, de Tischler szerint hasznos lenne.
Éppen ezért a közeljövőben találkozni szeretne a falusi, községi polgármesterekkel, és arról próbálja majd meggyőzni őket, hogy az ifjúsági szervezetek támogatása fellendítheti a közösségi életet.
A Kovászna megyei Ifjúsági Igazgatóság a második félévre 9000 lejt oszt ki pályázat útján az ifjúsági szervezeteknek. Ez az összeg nem elég egy nagyobb rendezvény megszervezésére, ezért tartanák fontosnak, hogy az önkormányzatok is támogassák a fiatalokat elképzeléseik megvalósításában.
Sajnos, manapság már alig akad működő szervezet. A Háromszéken bejegyzett több ezer ifjúsági szervezetből alig 100 egyesület vagy alapítvány aktív.
Az 1990-es évek elején gombamód alakultak a civil szervezetek, de azok javarészét nem sikerült tartalommal feltölteni- fejtette ki az igazgató, hozzátéve: az a tapasztalat, hogy a nagy egyetemi városokból kezdtek hazajönni a fiatalok, és elkezdtek szervezkedni. Az lenne az ideális megoldás- véli Tischler, ha ezek az ifjak nem újabb egyesületeket hoznának létre, hanem valamely régen bejegyzett szervezetet vennének át és működtetnék.