Ifjú fizikusok versengtek

Ifjú fizikusok versengtek
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az Irenaeus Fizika és Találmányversenyt május 16-án, szombaton. Az eseménynek a váradi Ady Endre Elméleti Líceum adott otthont.


Szombaton zajlott le az immár tizenegyedik alkalommal megszervezett Irenaeus Fizika és Találmányverseny az Ady Endre Elméleti Líceumban. A jelentkező általános és középiskolás diákokat idén is változatos feladatok várták. Bogdán Károly a rendezvény főszervezője elmondta, hogy a versenyre 36 kísérletezni szerető diák jelentkezett, többségük nagyváradi tanintézményekből, de két margittai és egy belényesi iskola tanulói is részt vettek a megmérettetésen. Hozzátette, hogy a verseny nagyon összetett, délelőtt négy, egyenként fél órás próba (klasszikus feladatmegoldó verseny, kísérlet, internetes keresés és egy általános műveltséget mérő rácsteszt) zajlott le, délután pedig sor került az egy-három személyes csapatok fizikai kísérleteinek bemutatására. Ez utóbbi 15 órától zajlott, a diákok egymásnak és a zsűrinek mutatták be egyenként kísérleteiket. A középiskolások 11, míg a gimnazisták 10 saját kísérlettel készültek. Ez amúgy egyéni verseny, még ha a kísérleteket csapatként is mutatták be a tanulók. Ez esetben a bemutatóra kapott pontot mindegyik csapattag megkapta. A végeredmény a feladatokra kapott összpontszámból adódott össze, első, második, harmadik díjakat és dicséreteket osztottak ki. „A verseny fő célja, hogy azokat a gyerekeket is rávegyük arra, hogy számoljanak, és képleteket is használjanak, akik amúgy csak bütykölni szeretnek, illetve fordítva is igaz: azokat, akik csak az elméletet szeretik, belőlük is kihozzuk a gyakorlati fizikust” – hangsúlyozta Bogdán Károly.

Fizikai kísérletek

A díjkiosztó ünnepség előtt a temesvári Zeno Schlett nyugalmazott fizikatanár és Ioan Damian egyetemi tanár interaktív fizikai kísérleteket mutattak be a jelenlevőknek. A próbákra kapott pontszám összesítése nyomán a 11. Irenaeus Fizika és Találmányversenyen a következő eredmények születtek: első helyezést kapott Slavoia Alexandru (VI.) a váradi Emanuil Gojdu Főgimnázium tanulója, Sabău Florin Vlad (VII.) a margittai Octavian Goga Főgimnázium diákja, Constantinov Mihai (IX.) szintén a Gojduból, valamint Lipcsei Sándor (X.) a váradi Mihai Eminescu Főgimnázium tanulója. A Nagyváradi Állami Egyetemmel kötött együttműködési protokoll alapján a verseny győztesei (díjazottak és dicséretesek) egy-egy oklevelet is kapnak, amely alapján majd felvételi nélkül juthatnak be az egyetemre.

P. Nagy Noémi



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter