Időutazás, azaz aki komcsi, az is marad

Időutazás, azaz aki komcsi, az is marad
Az Egy komcsi nyanya vagyok! című Dan Lungu regényből készült monodrámát adta elő Csoma Judit pénteken a Szigligeti Színház Stúdiójában A Holnap után fesztivál keretében. Az előadás a 3. Holnap után fesztivál egyik legkiemelkedőbb programja volt.

A lakásszoba hátterét divatjamúlt, öregasszonyos ízlésvilágot tükröző, napraforgó formájú díszítések tarkítják, a régi rádióból román tánc-, netán mahala zene szól, amit kedélyesen hallgat egy csíkos hálóköntösben ülő, a középkorból az időskorba nemrég átlépett asszony. Az asztalon a rádió mellett megszólal a tárcsás telefon. A külföldön élő lánya az, aki arról próbálja meggyőzni őt, hogy a közelgő választásokon ne szavazzon a kommunistákra. Emilia Apostoae ennek a beszélgetésnek a hatására indul el sajátos időutazására saját, illetve az ország kommunista múltjába, és ebből a felkerekedésből bontakozik ki az egyéni sorsnak, valamint a személyiséget elnyomorító diktatórikus rendszernek abszurd szimbiózisa. Az egyébként szociológus és politológus végzettségű szerző az ezekre a tudományágakra jellemző precizitással vezeti elő a kommunizmusra időközben rátapadt összes klisét, amelyeket főként a nosztalgiázók aggattak rá.

A komcsi pszichológiája

Ugyanakkor Dan Lungu pszichológiai érzéke is figyelemre méltó ebben a művében, hiszen meggyőzően mutatja meg a kommunizmus léleknyomorító mechanizmusát egy egyszerű ember gondolatain keresztül. Ugyanis Emilia is egy ilyen nosztalgiázó öregasszony, akinek fő életcélja az volt, hogy megszabaduljon a falutól, és városban élhessen. Az egykor vasgyári munkás, de a rendszerváltás után mintegy tíz évvel már csak tengődő nyugdíjas már-már lelki kényszerből szépíti meg a múltat, az akkor és a most összehasonlításából minden esetben az előbbit részesítve előnyben, akár a múlt tényeinek a megváltoztatása (meghamisítása?) árán is. Mert például Emilia a rokonok segítőkészségének, nem pedig a rendszer betelepítéspolitikájának köszönhetően tud megkapaszkodni a városban, de ő ezt is az akkori rendszer vívmányaként éli meg. Emilia mondatai nagyon ismerősen csengenek, mert mostanában is gyakran hallani ezeket a szólamokat nagyon sok a kommunizmusban szocializálódott, és abban megöregedett ember szájából. Itt van legelsősorban a híres mindenkinek volt lakása – mindenkinek volt munkája – mindenki tudott üdülni triász, meg az ugyancsak nagyon ismerős, mindent be lehetett szerezni, ha voltak az embernek összeköttetései, vagy a gyakorlatilag a kommunizmus nem hivatalos intézményeként működő fusizás, ami Emilia, meg oly sokak szemében szintén megszépítette azt az egyébként abszurd, az általános tolvajlásra épülő kort.

Nincs revízió

Minimális erkölcsi érzékkel is látni lehetett volna annak a rendszernek a sötétségét már akkor, a rendszerváltás után pedig főleg, de Emilia az új rendszerben sem hajlandó, vagy képtelen életének, és főként értékrendjének revíziójára, egyrészt mert ő a kommunizmus idején volt fiatal, akkor érezte magát valakinek, akkor teljesíthette be mindegyik, egyébként rendkívül kicsinyes vágyát. Többek között ebben is rejlett annak a manipulatív rendszernek elképesztő hatékonysága, mely kielégítette az emberek legprimérebb vágyait, de arra nagyon ügyelt, hogy semmiféle új, váratlan, külföldről érkező hatás ne érje az embereket azért, hogy az állam által kínáltakon kívül ne is lehessenek más vágyaik. Így aztán főhősünk számára már az is a pozitívumok és a megvalósítások közé tartozott, hogy ha volt a lakásban vécépapír. Ezért is élték meg sokan frusztrációként a rendszerváltás utáni időket, mert látták, hogy vannak egyéb vágyak, egyéb életlehetőségek is, mint amilyeneket a kommunizmus kínált, de ezek eléréséhez immár nem elég a párttagkönyv, a fusizás, meg a kéz kezet mos elve, hanem azokért keményen meg kell dolgozni. Persze, Romániáról lévén szó, nagyon sokan az új rendszerben sem a munkának, hanem az ügyeskedésnek, helyezkedésnek, törvénytelenségeknek köszönhették jólétüket. És ez a másik ok, amiért Emilia nem is hajlandó elvégezni az említett revíziót, mert az új rendszer hiányosságai majdhogynem a kommunizmuséival vetekednek, azzal a különbséggel, hogy az Emiliához hasonló, az új körülményekhez alkalmazkodni képtelen emberek menthetetlenül deklasszálódnak. Ebből a szempontból nem is ítélhető el az, hogy Emilia egy komcsi nyanya maradt, mert nem képes felfogni, vagy elismerni azt, hogy a kommunizmusban még azokért a kommunizmus kínálta nagyon egyszerű vágyakért cserébe is így vagy úgy, de a társadalom minden tagját rákényszerítették a rendszerrel való megalázó, még az emberek passzvitásában is bűnös együttműködésre.

Régi ismerős

A régi váradi színházba járók előtt kedves ismerős, Csoma Judit – aki színészi pályáját Nagyváradon kezdte a hetvenes években – rendkívül hitelesen formálta meg a monodráma alakját. Játéka jól átgondolt, és jól kidolgozott volt, nagyon érzékenyen jelenítette meg egy nyugdíjas öregasszony érzelem- és gondolatvilágát. Annyiban talán könnyű dolga volt, hogy a közönség jó része az első perctől kezdve felismerte az összes élethelyzetet, amelyről a színésznő mesélt, a felismerés ereje pedig nagyon megkönnyíti a befogadást, de éppen ez jelentett nehézséget is, hiszen a jól ismert szituációk segítették volna a nézőket abban, hogy azonnal érzékeljék, ha hamis hanglejtések, gesztusok, mondatok csúsznak be a színészi játékba. Ez viszont nem történt meg, Csoma Judit ugyanis maximális hitelességgel, hibátlanul játszott. Ez az időutazás, a darab minden humora, iróniája ellenére is megrázó élmény volt a kommunizmust megélő, arra még emlékező, ne adj Isten utána nosztalgiázó nézők számára.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter