Idősotthon: sok az érdeklődő

Idősotthon: sok az érdeklődő
Nagyvárad- Kedden délelőtt nyílt napot szerveztek a közelmúltban átadott, a Caritas működtette Szent Erzsébet Idősek Otthonában. Ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérésre is lehetőség nyílt.

A létesítmény múlt heti megáldásakor honlapunk is beszámolt róla, hogy a befektetés a Regionális Operatív Program támogatásával valósult meg az egykori várad-olaszi temető területén, a telket a római katolikus egyház bocsátotta a Caritas rendelkezésére. A projekt összköltségvetése 3,9 millió lej volt, melyből 2,7 millió lejt az Európai Unió biztosított vissza nem térítendő támogatás formájában, 414 ezer lej az államháztartásból származott, a kedvezményezett pedig közel 67 ezer lej értékű önrészt vállalt magára.

A Spartacus utca 31/A. szám alatt található, Szent Erzsébetről elnevezett szociális központban 34 idős személynek fognak lakhatást kínálni 10 egyágyas és 22 kétágyas lakrészben, illetve szociális étkezdét működtetnek majd, valamint házi gondozást is ajánljanak igénybe vehető szolgáltatásként. Írásbeli kérvénnyel kell fordulni ez ügyben a Caritas Catolica Egyesülethez, a kedvezményezett és a szociális szolgáltató közti viszony feltételeit pedig szerződésben rögzítik, és ugyanakkor személyre szabott gondozási terv is készül.

Pünkösd után

Kedd délben a nyílt nap alkalmából mi is felkerestük az intézményt. Nagy Andrea, a Caritas munkatársa arról tájékoztatta az Erdély Online-t, hogy sokan látogatták meg őket, az igénylők főleg az egyágyas szobák iránt érdeklődtek. Terveik szerint pünkösd után kezd el ténylegesen működni a központ, ide költöztetik majd az átalakítandó várad-szőllősi Szent Márton Idősek Otthona néhány lakóját is- ahol csak az elfekvő, valamint a demens betegek maradnak-, illetve a Kanonok sori szociális konyhát is, mely átlagosan 200 személy számára biztosít napi étkeztetést.

Ciucur Losonczi Antonius