Idén is lesz díszkivilágítás

Nagykároly – Legtöbb 30 ezer lejt költhet nagykároly önkormányzata az ünnepek előtt megszokott kivilágításra. Évek óta megszokott dolog, hogy december hónapban Nagykároly főtere, illetve főbb útvonalai ünnepi díszkivilágításban pompáznak.

Ha visszatekintünk a kezdetekre, komoly fejlődést (ami persze a növekvő anyagi ráfordításnak is köszönhető) állapíthatunk meg e téren, s nem csak az égők mennyiségét tekintve, de azok minőségét is.

A város természetesen idén sem marad kivilágítatlanul, hiszen a helyi tanács legutóbbi ülésén megszületett a döntés, melynek értelmében a város vezetősége legtöbb 30 ezer lejt költhet az idei „fényáradtara.” S bár a határozattervezetben erediteleg csak 20 (igaz a plénum elé már 25) ezer szerepelt a tanács végül 30 ezer lejben szabta meg az erre fordítható összeg legfelső határát.

„Becsüljük meg”

A viszonylag terjedelmes kiegészítés annak tulajdonítható, hogy Ciuta Ilie (PNL) tanácsos javaslatot tett a díszkivilágítás lakónegyedekre való kiterjesztésére, mellyel képviselőtársai is egyetértettek, akár csak – mivel ellenvetés nem érkezett – Bucureştean Adrian (PNL) tanácsos felvetésével, aki a közigazgatásilag Nagykárolyhoz tartozó egykori major, Szentjános (Ianculeşti) díszkivilágítására tett javaslatot.

Mindezek mellett pedig, Brém Árpád (PNL) tanácsos arra hívta fel a figyelmet, hogy időszerű lenne megoldani az égők biztonságos raktározását, mivel ezek nem egyszerhasználatos égők, míg károsodásuk az önkormányzatnak jelent plusszköltséget.