Idén három napos lesz a Minden Magyar Majálisa

Idén három napos lesz a Minden Magyar Majálisa
Újdonságokkal és izgalmas programokkal készülnek az idei Majális szervezői, mely május 10–12. között, péntektől vasárnapig zajlik majd, új helyszínen. Csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertették a változatos programokat és egyéb részleteket.

Immár 18. alkalommal szervezik meg a Minden Magyar Majálisa programsorozatot a Festum Varadinum ideje alatt, az egyik legfontosabb újítás, hogy idén három napos lesz. Pető Dalma, az Összefogás Nagyváradért Egyesület alelnöke, a Majális egyik szervezője elmondta: „a helyi és megyei magyar közösség igényeit helyezzük középpontba idén is, egy olyan hétvégét szervezünk, melyen minden korosztály jól érezheti magát a családok, barátok és sztárok körében”.

A sajtótájékoztatón több szervező és programfelelős részt vett, köztük Kócza Erika is, aki szintén egy újítást közölt: idén is a vársáncban lesz a Majális, de annak egy másik részén, a Királyfia és a Veres bástya közötti részen, így majd két bejárat is lesz, egy a Kolozsvári út felőli oldalon és egy a Griviţei utca felőlin. Mindkét bejáratnál egy-egy információs pult lesz felállítva, ahol önkéntesek segítségét lehet kérni a programot és eligazítást illetően. Ugyancsak újítás, hogy idén lesz tombola is, 5 lejért, ezeket az információs pultoknál lehet megvásárolni, május 10., péntek, 16 óra, és május 12., vasárnap, 16 óra között, a nyerteseket vasárnap, 16.30–17 óra között hirdetik ki. Pető Dalma hozzátette, hogy az önkéntesek toborzása szintén új dolog, eddig 16-an csatlakoztak, de még lehet jelentkezni. További érdekesség, hogy idén két színpadot állítanak fel, ugyanis vasárnap este a koncertek után a Pál utcai fiúk musicalt lehet majd megtekinteni; a szabadtéri előadás ingyenes, és a Szigligeti Tanoda Egyesület szervezi.

A Majális hivatalos megnyitója tehát május 10-én, pénteken 16 órai kezdettel lesz. Már első nap két újdonsággal lehet találkozni, az egyik a kézműves vásár, a Yatta.ro csapatának szervezésében. A programfelelős Herman Noémi, aki elmondta, hogy 25 standot állítanak fel az árusok számára, élelmiszereket, ékszereket, dekorációkat lehet majd kapni. Az árusok nagy része Bihar megyei, de érkeznek Székelyföldről is. Balázs Panna is eljön Marosvásárhelyről, aki vasárnap délelőtt 10–12 óra között a zerowaste életmódról tart előadást a vársáncban. A kézműves vásárra május 7-ig még lehet jelentkezni árusnak, portékákkal, Facebookon vagy a 0726–211–363 (Herman Noémi) telefonszámon. A Könyvmentők sátra is egy új dolog a három napos programsorozaton: ennek lényege, hogy a megunt könyveket oda lehet adományozni, a megmentett könyveket pedig a majálisozók elé tárják, a könyvsátor adomány alapú. A kézműves vásár és a Könyvmentők sátra a Majális teljes ideje alatt várja a vásárlókat és érdeklődőket, pénteken 16–21, szombaton és vasárnap 9–21 óra között.

Iskolák majálisa

Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, szervező az Iskolák majálisa programról beszélt, melyet szintén minden évben megszerveznek, bemutatkozási lehetőséget biztosítva ezáltal a nagyváradi iskoláknak, valamint a tehetséges diákoknak. Fél 10-től kezdődően a nagyszínpadon 14 olyan nagyváradi iskola diákjai lépnek fel, ahol zajlik magyar oktatás, általános iskolák, líceumok és szakiskolák tanulói, valamint idén is bemutatkozik a Bonitas Speciális Iskola is. Az Iskola a színházban, színház az iskola program keretében megvalósuló Tánc az ugaron elnevezésű projekt eredményeképpen vasárnap délután 14–15 óra között egy néptáncelőadást is lehet majd látni, 18 tánccsoport előadásában, időtartama 10 perc. Nemcsak a nagyváradi tehetséges fiataloknak nyújtanak bemutatkozási lehetőséget, hanem a megye más településéről érkezetteknek is: vasárnap 13–13.30 óra között fellép a Mistique tánccsoport (felkészítő Varga Friderika), 15–15.30 óra között a Unique Dance Stúdió (felkészítő Simon Noémi) és 15.30–16.10 óra között a Tini Dance Center (felkészítő Oláh Katalin).

Főzőversenyek

Idén is lesz főzőverseny, újdonság, hogy ezúttal két napon is, szombaton és vasárnap. A főzőversenyek programfelelőse Vincze Etelka. Szombaton a nagyváradi városnegyedek versenyeznek a Gulyások Királya vándorserleg elnyeréséért, 9–14 óra között, az eredményhirdetésre 14 órai kezdettel kerül sor. Vasárnap 9–14 óra között egy másik főzőverseny lesz, melyre baráti társaságok, civil szervezetek, alapítványok, egyesületek jelentkezését várják, lehetőséget teremtve azok bemutatkozására, népszerűsítésére is; jelentkezni az osszefogas@yahoo.com címen lehet. Az eredményhirdetésre a Barátok közt sztárjainak közreműködésével kerül sor, 14.30 óra körül.

Családi és baráti nap

A három napos rendezvénysorozat utolsó napján, vasárnap több családi program lesz a gulyásfőző verseny, a fellépések és koncertek mellett. A családi programok 10–14 óra között zajlanak, 10-től Csepregi Janka Zsófiával jógázni lehet majd, 11 órától zumbázni Pardek Anitával, valamint 10–12 óra között családi sportversenyekre kerül sor Tunyogi Hajnalka három danos taekwando edzővel. A gyermekeknek is kedveznek, a Szigligeti Színház Lilliput Társulata családi délelőttöt szervez 10–12 óra között, kézműves-foglalkozások lesznek és a bábokat is bemutatják, majd 12 órai kezdettel előadják a Hollós Mátyás című históriás játékot, melynek időtartama 50 perc.

A szervezők különleges programmal is készültek: Egész nap a sztárokkal elnevezéssel vasárnap a programokkal párhuzamosan a Barátok közt néhány szereplője is jelen lesz, akik többször színpadra is állnak majd, 12–13, 13.30–15 és 16.15–17 óra között. Részt vesznek a főzőverseny nyertesének kihirdetésében, valamint a tombolahúzásban is közreműködnek. A Barátok közt sorozatból R. Kárpáti Péter, Várkonyi András, Gyebnár Csekka, Nagy Alexa, Kiss Péter, valamint meghívottjaik, Ihos József és Faragó András Topi jön el Váradra.

A Majálison a műsorvezetők Botházy Daróczi Réka és Varga Friderika lesznek. Szervezők: Pro Rogériusz Közösségi és Kulturális Egyesület – Czvikker Katalin, Összefogás Nagyváradért Egyesület – Pető Dalma alelnök, Bihar megyei Midesz – Debreczeni Sándor elnök, a társszervezők pedig Nagyvárad magyar tannyelvű iskolái, a helyi magyar, civil entitások, a magyar nyelvű kulturális intézmények, ifjúsági szervezetek. Médiapartner a Bihari Napló.

Koncertek

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét számos koncert lesz a hétvége során, a Bihar Megyei MIDESZ és Debreczeni Sándor szervezésében, minden korosztály igényeit figyelembe véve állították össze a programot. Május 10-én, pénteken 19 órai kezdettel a Bikini lép fel, 20.45-től pedig a Republic. Május 11-én, szombaton 19 órától a Kormoránt láthatjuk, 21 órától pedig Geszti Péter, Best of Geszti elnevezéssel tart koncertet. Május 12-én, vasárnap 17 órától az USNK koncertjére kerül sor, 18 órától pedig 90 percben fellép Opitz Barbi, Herceg Dávid és Dér Heni. Mindegyik koncertre a nagyszínpadon kerül sor.

Törő Enikő