Idén elmarad a Partiumi Vágta

Tavaly Köröskisjenőben volt a Partiumi Vágta. A szerző felvétele
Tavaly Köröskisjenőben volt a Partiumi Vágta. A szerző felvétele
Idén nem lesz Partiumi Vágta, ám 2016-ban, majd az azt követő években a tervek szerint az érmihályfalvi Nyíló Akác Napok része lesz.

Pár hete adtuk hírül, hogy idén Érmihályfalva adhat helyet a Nemzeti Vágta egyik előfutamának, a Partiumi Vágtának. Az idei Nyíló Akác Napokon tett erről említést Nyakó József, a város polgármestere, majd a fesztivál részeként tartották meg az Észak-Nyugati Területfejlesztési Társulás munkaülését, melyen aztán már két dátum is szóba került, illetve az is, hogy nem érdemes a helyszínváltás (tavaly Köröskisjenőben volt) és a felkészülési idő rövidsége miatt úgymond elkapkodni az eseményt, inkább maradjon ki egy év. Az említett ülésen részt vett Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója, akivel Nyakó József azóta újra egyeztetett és közösen hozták meg a döntés: 2015-ben nem lesz Partiumi Vágta, mert a fenti okok miatt nem látják biztosítottnak, hogy az eseményt rangjához méltóan tudnák megszervezni.

Vágta, futam

Jövőre, 2016-ban azonban újra lesz, a Nyíló Akác Napok keretében, és ha beválik, akkor évente a fesztivál programjában fog szerepelni a bárki számára elérhető Érmelléki Futammal együtt (utóbbi nem számítana bele a vágta eredményébe, de megmutatkozási lehetőséget biztosítana a régió lótartóinak). A 2016-os Partiumi Vágta előkészítését már ezekben a hetekben megkezdik, nyilatkozta lapunknak Nyakó József érmihályfalvi polgármester.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter