Idén Diósdra “gurult a dió”

Akt.:
A diószegi küldöttségnek alkalma volt Budapestre is ellátogatni
A diószegi küldöttségnek alkalma volt Budapestre is ellátogatni
Július 22-én, szombaton rendezték meg a Diós települések találkozóját, melyen azok a települések vesznek részt, amelyek nevében valamilyen formában benne van a dió szó.  Bihardiószeg idén is résztvevő volt.


Minden évben más-más településen tartják meg ezt a találkozót, idén Diósdra (Magyarország) “gurult a dió”. Mi, bihardiószegiek is elgurultunk egy autóbusznyi csapattal e szép kis településre, mely néhány kilométerre fekszik Budapesttől.  A korai indulás sem vette el a kedvünket, igaz kicsit álmosan, fáradtan indultunk útnak kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Sietnünk kellett, hiszen oda kellett érnünk a megnyitóra, mely ökumenikus istentisztelettel kezdődött, itt nekünk is szolgálnunk kellett a református ifjúsági kórussal. A megnyitó beszédek, köszöntések után elkezdődött a diós-települések bemutatása, valamint az általuk készített műsorok előadása. A következő helységek vettek részt ezen a programon: Diósförgepatony (Szlovákia), Gyenesdiás és Dióskál (Zala megye), Diósviszló (Baranya megye), Diósjenő (Nógrád megye), Bihardiószeg és Diósd (Pest megye). Mi román néptánccal és a már említett ifjúsági kórus műsorával képviseltük községünket. Minden résztvevő település saját standot állított fel, ahol bemutathatták a vidékre, településre jellemző tárgyakat, ételeket, finom diós süteményeiket. Jó volt látni, hogy az emberek, milyen baráti szeretettel köszöntötték egymást és kínálták egymás között saját termékeiket, ételeiket az újra találkozás örömében. Az előadások után – szokás szerint – sorsolással dőlt el, hogy jövőre Diósviszló lesz a találkozó helyszíne.

Kirándulás a fővárosban

Vasárnap reggel, kipihenve az előző nap fáradalmait, útnak indultunk Budapest felé.  Csapatunkkal lehetőségünk volt meglátogatni a gyönyörű Budai várat. Nem mindennapi élményben volt részünk, hiszen aki már volt a várban, az tudja, hogy milyen gyönyörű épületeket láthattunk. A kilátás a Halászbástyáról a gyönyörű Dunára és a Parlamentre, a Mátyás templom, a Sándor-palota szépsége, séta az ódon falak között szerintem mindenki számára felejthetetlen emlék maradt. Alkalmunk volt látni a Sándor-palota előtti őrségváltást, valamint a díszőrség parádés bemutatóját. A díszőrség a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) székhelyét őrzi. A palota 2003 óta Magyarország mindenkori köztársasági elnökének a rezidenciája. A nagy melegben semmi nem lehetett jobb szórakozási lehetőség, mint a strandolás: eltölthettünk néhány órát az Aqua Word Resort parkban. A gyermekek számára ez volt csak az igazi szórakozás, medencéről medencére, egyik csúszdáról a másikra szaladgálhattak. A felfrissülés után – a gyermekek örömére – meguzsonnáztunk a McDonald`s-ban. Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk e tartalmas kiránduláson. Isten áldása legyen a résztvevők és a szervezők életén egyaránt.

 
Ghitea Angéla