Idei jóslatok férfiaknak

Idei jóslatok férfiaknak
Férfi olvasóink számára Hovorka Andrea váradi jósnő vetette ki a kártyákat. Íme, mit hoz ezek szerint legtöbbjük számára 2012.

 

 

A 16 és 25 év közöttiek számára számtalan ismerkedési lehetőség adódik, új szerelmek, fontos barátságok alakulnak az idén. Egy érdekes utazás alkalmával lélegzetelállító helyekre jutnak el, miközben egy ismeretlen, jó érzés keríti őket hatalmukba. Sokat fognak szórakozni, kirándulásokra többször is lesz alkalom. Rengeteg időt töltenek majd az interneten is.

A húsz éven felüliek minden lépcsőfokot végig kell járjanak karrierjük érdekében. Fontos elismerésben is részesülnek, lesz okuk arra, hogy büszkék legyenek. Többször lesz alkalmuk összemérni tudásukat és erejüket, kihívásokkal, versenyhelyzetekkel szembesülnek ebben az évben, közben pedig élvezik az új felfedezések örömét.

 

Élmények

 

 

A 25 és 35 év közöttiek pezsgő társadalmi életre számíthatnak az idén. Új élmények hatása alá kerülnek, az ő hangjuktól hangosak az éjszakai szórakozóhelyek, csoportokba verődve járják majd a klubokat és minden csinos nőnek udvarolnak majd. Szabadon válogathatnak szőkék és feketék között, szemrebbenés nélkül ígérve örök hűséget és hosszú boldogságot,aztá reggeli másnaposságukban hiába próbálnak visszaemlékezni az illető nevére, sajnos elfelejtették.

Akik már elvették feleségül az igazit, ki fogják élvezni egy szenvedélyes házasság minden boldog pillanatát. Szerelemben bőven lesz részük, viszont kevesebb pénzzel kell beérniük, egymást követik a kiadások, ingatag egyensúlyjáték jellemzi az anyagiakat az idén. Fortuna máshol sétál, nyáron majd bekopog hozzájuk.

 

Tervek szerint

 

A 35 és 45 év közötti férfiak anélkül, hogy környezetük ezt észrevette volna, ellenőrzésük alá vonják a többieket. Ne árulják el módszereiket, s kísérletezzenek ki mindent sajátmaguk. Nyáron mustrálgatni fogják új nőismerőseiket, addig eldöntheti azt is, hogy adnak-e még egy esélyt elhagyott barátnőjüknek. Akiknek komoly kapcsolatuk van, meglepődve fogják tapasztalni, hogy partnerük eskü alatt tett ígéreteket vár és garanciát az örök boldogságra. A nős férfiak magánélete kissé bonyolódik, feleségük egyértelműen féltékeny. 2012-ben lassan gyarapszik anyagi helyzetük, elég pontosan tudni fogják, mi a legjobb módja a pénzkeresésnek. Előre megszabott tervek szerint cselekedjenek és semmit ne bízzanak a véletlenre.

 

Titokban

 

A 45 és 55 év közöttiek számára fontos szerepet fog betölteni a család az idén. A gyermekek sok fejtörést okoznak, feleségük pedig időt sem hagy a pihenésre, annyi tennivaló és program vár rájuk. Megannyi gyűlés és szakmai találkozó, túlórák és örökös rohanás fogja jellemezni ezt az évet.

A nyár közepén talán sikerül szusszanni, a szabadságuk elején, de e vége felé sürgős telefonok özöne zavarja meg békés sütkérezésüket a napon. Utána újból be kell szállni a mókuskerékbe és dolgozni az őszi terveken.

Anyagi helyzetük stabil, nem lesznek veszteségek. Új színt hoz magánéletükbe egy hölgy, akivel rendszeresen fognak találkozni nagy titokban, hogy feleségük meg ne tudja. Párjuk elvárja, hogy egy különleges, drága ajándékkal lepjék meg születésnapján, ezt a kívánságot teljesíteni kell, ha fontos a családi béke. Az idén kerülni fogják a sehová sem vezető vitákat.

 

Jobb félni

 

Az 55 és 65 év közöttieknél valós betegségek kezdenek körvonalazódni. Az ismeretlen füvek és bogyók helyett szedjenek orvosságot és idejében forduljanak egy jó nevű orvoshoz megoldásért. Nem számíthatnak megnyugtató hírekre azok, akiknek életmódja egészségtelen és hanyag a hozzáállásuk, orvosuk meglepő felvilágosítással fog szolgálni. A többiek pedig vigyázzanak magukra, jobb félni, mint megijedni.

Családi életükben is van egy szövevényes gond, ne dugják a homokba a fejüket, figyelmüket ne a mellékes körülményekre irányísák, inkább azt próbálják megoldani, ami már évek óta húzódik, hiszen ez okozza az állandó feszültségeket.

 

Korlátok nélkül

 

A 65 évet betöltött férfiak már megtehetik, amit a többiek még nem: pihengetni, sétálgatni, társukkal üldögélni egy hangulatos helyen, gondolkozni egy kellemes üdülésről, többet szöszmötölni a kedvenc hobbival, ábrándozni egy fiatal ismerősőről, udvarolni annak, aki tényleg tetszik, ami a szívükön, az a szájukon. Nincsenek korlátok, sem megszorítások, engedjék el magukat és örüljenek az életnek. Egészségügyi problémájukkal járjanak rendszeresen orvoshoz.

Címkék: , ,