Angol-román: Teltházas meccsek várhatók

<p>Az már biztos, hogy Románia utánpótlás labdarúgó–válogatottja telt ház előtt játssza majd az Anglia elleni Európa–bajnokság pótselejtezőjének oda–visszavágó mérkőzését.</p>

Pénteken a szigetországi Norwich Arénában 20 ezer néző lesz a lelátókon, ugyanakkor a jövő hét keddi botoşani–i retúrra is elfogyott már minden belépő jegy. Igaz, a romániai helyszínen így sem lesz több mint 7000 néző.

A román válogatottba már alapember a Steaua nagykárolyi középpályása, Bikfalvi Erik, de bizalmat kapott Emil Săndoi szövetségi kapitány részéről a szatmárnémeti Florin Gardoş is. „Nagyon nehéz feladat vár ránk. Nem tudom, ha sikerül majd kiharcolni a továbbjutást, viszont mi mindent megteszünk ennek érdekébe. Ahhoz, hogy legyőzhessük Angliát, nagyon teljes odaadással kell játsszunk, és nem szabad egyéni hibákat elkövetnünk” – mondta a Steaua hátvédje, Gardoş.

A román válogatott eddig egy alkalommal, a hazai rendezésű 1998–as Eb–n szerepelt. Azelőtt, és azután sem sem tudták kvalifikálni magukat a kontinensviadalra, most a kétszeres aranyérmes angolok legyőzésével ez sikerülhet.
A 21.30 órakor kezdődő mérkőzést a Dolcesport televízió–csatorna közvetíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!