Húsvéti foglalkozások a lelki napon

Húsvéti foglalkozások a lelki napon

Bihar megye – Osztályonként más
és más foglalkozások során
ismerkedtek meg a nagyváradi Szent
László római katolikus
gimnázium kisiskolásai a
feltámadás történetével, a
közelgő ünnep
jelentőségével.

Már hagyomány, hogy húsvét
előtt lelki napon vesznek részt a Szent
László római katolikus
gimnázium
diákjai. A
kisiskolásoknak különféle,
húsvéti
témájú játékokkal,
kézműves foglalkozásokkal igyekeztek
elmagyarázni a tanítónők
és a meghívott lelkészek,
lelkipásztorok azt, hogy miért fontos a
feltámadás, mit is ünneplünk
húsvétkor. A II.A.
osztályban Gavrucza Nagy Emese tiszteletesasszony
ismertette röviden a nagyhét eseményeit,
Nagy László zenetanár
vezetésével énekeltek a gyerekek,
és húsvéti témájú
társasjátékokat
készítettek és játszottak. A
II.B-ben Vinczéné Pálfi Judit
csillagvárosi lelkész szólt a
húsvét legfontosabb
momentumairól, majd megbeszélte a gyerekekkel
a tanultakat. Az I.A.-ban Nacsádiné Csuka
Melinda kórházlelkész
közreműködésével zajlott a
lelki nap.

Szertartás


A gyerekek olvasó- és
színezőkönyvet kaptak, s az egyik
feladatuk az volt, hogy időrendi sorrendbe
helyezzék a húsvét
történéseit
ábrázoló képeket. Szabó
Ervin katolikus pap, az iskola lelki
igazgatója az I.B.osztályosoknak tartott
rövid bűnbocsánati szertartást. A
gyerekek megtudhatták, hogy a bűnök
olyanok, akár a kövek, s mindahánnyal
fájdalmat okozunk Jézusnak. A
bűnbocsánatot pedig ibolyaszálak
jelképezték, melyeket a gyerekek
egyenként elhelyeztek a feszület előtt,
bocsánatot kérve Krisztustól.

A mai lelki nap a Barátok Templomában
megtartott szentmisével folytatódott, melyet
az iskola lelki igazgatója celebrált.
Később Vinczéné Pálfi
Judit tiszteletesasszony szólt a
jelenlévőkhöz. Egy bibliai
történettel ábrázolta azt, hogy
mindannyiunknak viselnünk kell a keresztünket,
nem kurtíthatjuk azt meg, s nem is tehetjük le.
„Különböző utakról,
különböző élethelyzetekből
értetek ide, fogadjátok el azt a
családot, amelyben éltek, azt az
iskolát,ahová jártok. Az ország
számotokra is el lett készítve”
– hangzott el.