Húsvéti ajándékosztás a romatelepen

Húsvéti ajándékosztás a romatelepen
Nagyvárad – Nagypénteken Tőkés László az Európai Parlament alelnöke ajándékcsomagokat osztott a nagyváradi romatelepen lakóknak.

Tőkés László és kísérete valamint a sajtó munkatársai péntek délben mentek ki a nagyváradi Cinka Panna roma lakótelepre, ahol a Roma Párt ngyváradi elnökének, Lakatos Jánosnak az öccse, Lakatos Lajos fogadta őket. Az EP alelnöke százharminc ajándékcsomagot vitt magával, annyit, ahány lakás van a romatelepen. A helyszínen Tőkés László elmondta: „Brűsszelből jövök, ahol nemrégiben fogadta el az Európai Parlament a roma srtratégiát. Szeretettel tolmácsolom maguknak Járóka Lívia magyarországi cigány EP-képviselő asszony üdvözletét, aki ennek az ügynek az előterjesztője volt.” Tőkés jelezte, hogy a cigányság ügye nem áll meg a román-magyar határon, és a stratégia szerint az egész európai cigányság helyzetét javítani kell. Éppen ezért felhívta a figyelmet: „mit érne, ha mi Európában nagy ovációban részesítjük Járóka Líviát, a jelentéstévőt, hogyha a magunk helyén nem teszünk semmit. Ezért alapítottuk Nagy József Barnával a nagyváradi cigánymissziós központot, hogy erőnk szerint segítesünk a romák helyzetén. A gazdasági nyomorúságot mi nem tudjuk enyhíteni alkalmi csomagokkal, de mégis, nagypénteken Krisztus urunk szenvedései arra intenek bennünket, hogy ha ebben a világban van szolidaritás, szeretet, akkor jut mindenkinek egy falat kenyér, és hosszútávon minden meg fog változni.”

Magyar romák

Nagy József Barna a cigánymissziós központ vezetője, aki egyben a nagyváradi Demokrácia Központ vezetője is, megemlítette, hogy Lakatos Lajos volt az első váradi roma, aki magyar állampolgárságért folyamodott. „Itt is fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy mndazoknak a romániai romáknak is jár a magyar állampolgárság, akiknek ősei valaha magyar állampolgárok voltak.” Végezetül Lakatos Lajos  roma párt váradi elnökének testvére mondott köszönetet Tőkés Lászlónak, amiért meglátogatta a váradi romatelepet. „Reméljük, hogy a továbbiakban is együtt fogunk tudni működni, mert mindenhonnan jól jön a segítség a romák számára” – fogalmazott. Ezt követően Tőkés László végigjárta a romatelepet, üdvözölte felnőtteket, húsvéti köszöntőket adott át a gyerekeknek, bement néhány házba, hogy képet kapjon arról, milyen életkörülmények között laknak a romák. Mielőtt elmen, Tőkés László egy húsvéti éneket tanított meg a roma gyerekeknek.

Pap István