Húsvét előtti ellenőrzés

Szatmár megye – ValentinBreban, a SzatmárMegyeiFogyasztóvédelmiFelügyelőség vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján megemlítette, már megkezdték a húsvéti ünnepek előtti ellenőrzéseket, melyek során azokat az üzleteket, hipermarketeket ellenőrzik, ahol a hagyományoknak megfelelő ételek, illetve a szükséges hozzávalók szerezhetőek be.

A legutóbbi tematikus ellenőrzésük során a SzatmárMegyeiFogyasztóvédelmiFelügyelőség munkatársai főként a benzinkutakat vették górcső alá — jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Breban. A töltőállomásoknál a feliratokat — a megfelelő információ fel van–e tüntetve a kutaknál —, valamint az ott kapható élelmiszerek tárolását és lejárati idejüket is ellenőrizték. Az egyik benzinkútnál találtak olyan gyümölcslevet, amely 7–15 napja lejárt, egy másiknál a szendvicseket nem a megfelelő hőmérsékleten tárolták, egy harmadiknál pedig nem volt feltüntetve, hogy pontosan milyen üzemanyag van. A felügyelőség munkatársai összesen 6 töltőállomást ellenőriztek, közülük 3 írásbeli figyelmeztetést kapott, hármat pedig pénzbírsággal sújtottak, összesen 9 000 lej értékben.
Fogyasztói bejelentések

Breban elmondta, az elmúlt 10 napban összesen 25 bejelentés érkezett a felügyelőséghez. A legtöbb panasz elektronikai cikkekre érkezett — hűtő, mobiltelefon, MP3 lejátszó —, ám volt, aki az online vásárlással kapcsolatban tett bejelentést — egy nagyszebeni fogyasztó Szatmár megyei cégtől rendelt bőrkabátot az interneten, ám mikor megkapta, kiderült, hogy a kabát nem bőrből készült. A céget kötelezték a pénz megtérítésére, vagy a megfelelő áru kiszállítására.