Húsvét ünnepe, bagolytüdőtől rakott krumpliig

Húsvét ünnepe, bagolytüdőtől rakott krumpliig

Bihar megye – Nagyszalonta húsvéti
szokásai nem egyedi népszokások. Se
népviselet, se nagy vödrös
locsolkodás nem jellemezte az itt
élőket. A hajdúvárosban a
múlt század elejéig
kizárólag piros tojást festettek.


Az egyszerű emberek az ünnepet
azért várták, mert ilyenkor
asztalra került néhány,
máskor soha nem fogyasztott eledel, mert a
férfiak felkerestek minden ismerős
családot, és a
húsvéthétfői
locsolkodás sem maradt el, csak
kevésbé látványosan
történt.


A húsvéti ünnep
nagypénteken, a nagyböjt
napján kezdődött, két
jellegzetesen, csak ezen az egy napon fogyasztott
eledellel. Ilyenkor naplementéig csak
pattogatott kukoricát és
bagolytüdőt ettek. Ez utóbbi,
különös elnevezése
ellenére igen egyszerű étel: aszalt
szilva, alma, s esetleg más gyümölcs
főzete. Ma talán azt mondanánk
rá, aszaltgyümölcs-kompót.
Ebből lehetett fogyasztani bőséggel,
aztán este főtt tésztát
ettek, többnyire túróval. A
nagyböjtöt még a nagyétkű
munkásemberek is igyekeztek betartani, ezen a
napon legfeljebb üres kenyeret ettek, a
máskor mindennapos szalonnát,
zsírt nem vették elő.


Húsvét vasárnap reggelén
szintén rendhagyó reggeli várta a
családot: ilyenkor – és
egész esztendőben csak ezen a napon –
került az asztalra tejeskávé
kaláccsal. Egyébként az
ünnepi ebéd általában
tyúkból főtt, aki télen
disznót vágott, annak sonka is
került, de azt csak hétfőtől
fogyasztották. A vasárnap
délután a
tojásfestésé volt.  A
főtt, színes tojásokat ecetbe
mártott gyufaszállal rajzolták
mintásra, ki-ki saját tudása,
kézügyessége szerint, egyedien
hajdúvárosi
tojásdíszítésről nem
tudnak a helybéliek. Színes, kék,
vagy sárga tojást csak a
„román világ” hozott,
mondják.

Rakott krumplit

Nagyszalonta többségében
református magyar lakossága részt
vett az ünnepi istentiszteleteken, csöndes
méltósággal, az egyház
által megkövetelt
egyszerűséggel. A locsolkodás
napján, a korareggeli órákban
indult a gyermeksereg, néhol a lányok is,
nem csak a fiúk. Volt, aki kölnivizet
vásárolt, akinek azonban nem futotta
rá, az az egész évben
összegyűjtött (talán az
úri házakban kidobott)
rózsaszappan-törmeléket oldotta fel
egy üvegben. Az üveg száját egy
ronggyal kötötte le szorosan, s míg
egyik háztól a másikig ért
folyamatosan rázta
„kölnijét”, hogy
oldódjon, illatozzon, majd a ruhán
keresztül csöpögtetve locsolta meg vele
a háziakat. A locsolásért piros
tojás járt, ezt a felnőttek is
elfogadták, a gyermekeknek pedig pénzt
adtak, a forgalomban lévő legkisebb
fémpénz-érmét. A
vendégvárás
általában a délelőtti
órákra korlátozódott,
olyankor a férfiak is útnak eredtek, de
ebédre általában mindenki
hazatért, s majd késő
délután indultak a legények
újra. Az asztalokon diós és
mákos „tirólis” (bejgli)
illatozott, és pogácsát,
aprótésztát is sütöttek.
A húsvét a szalontai konyhákban
kedden zárult, amikor az előző nap
összegyűjtött tojásokból
rakott krumplit készítettek az asszonyok.
Ez ugyanúgy elmaradhatatlan íze volt az
ünnepnek, mint a sonka, vagy a
bagolytüdő.

C. Patócs Júlia