Hűsölés szökőkutak tövénél

Hűsölés szökőkutak tövénél
Nagyvárad- Az időjárás-előrejelzések szerint kedden és szerdán akár a 39-40 Celsius fokot is elérheti a kinti hőmérséklet árnyékban, így nem tanácsos a napon tartózkodni.

Akik viszont munkájukból fakadóan, vagy valamilyen sürgős tennivalójuknak betudhatóan nem kerülhetik ezt el, azoknak azt tudjuk ajánlani, hogy néhány perc erejéig is, ha idejük megengedi, próbáljanak hűsölni valamelyik szökőkút árnyékában. Nagyváradon szerencsére több ilyen szerkezet is működik, például a Nagyvásártéren, a Bémer téren, a Sétáló utcán vagy a Béke-dombon.
Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy a kilencvenes évek elején a Körös áruház előtt is üzemelt egy látványos, buzogányszerű alkotóelemekből álló szökőkút, ezt azonban valamikor az ezredfordulón, az éppen zajló felújítási munkálatok során megszüntették. Létezik viszont még a Petőfi-parkban is egy szökőkút, mely az ott játszó gyermekek, illetve hozzátartozóik számára üdítő látványt és érzést nyújtana, azonban sajnos ez sem üzemképes. Tripa Renáta, a Vízművek kommunikációs vezetője azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: néhány évvel ezelőtt meghibásodott a medence, vagyis veszti a vizét, így amikor beindítják a szökőkutat, elárasztja a víz a környező sétányokat. A felújítása sokba kerülne- hatástanulmány kidolgozása, építkezési engedély beszerzése stb.-, önerőből tehát nem tudnák megoldani, így külső finanszírozási forrásokra volna szükség. Amúgy ez a helyzet a többi olyan szökőkút esetében is, melyek esetleg még fellelhetőek a városban, de időtlen idők óta nem működnek.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter