2011.03.18 16:06; Frissítve: 2011.03.18 16:06


Hozzá kell járuljanak

Szatmár megye – A nagykárolyi önkormányzat módosította az integrált városfejlesztési terv költségvetését.

Az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség múlt heti látogatása során kiderült, hogy az integrált városfejlesztési terv két tételének gazdasági mutatóin is változtatásokat kell eszközölni. A tegnapi tanácsülésen többek között erről is szavaztak a nagykárolyi döntéshozók. Ezek szerint az egykori kaszárnya szociális központtá változtatásához az eddigi 138 393 lej helyett az átszámolások után 136 753 lejjel kell hozzájáruljon a helyi önkormányzat. A 8 578 370 lej összértékű projekt célja új munkahelyeket teremteni a városban, valamint otthont biztosítani a hátrányos helyzetben élő fiatalok számára.

A másik érintett tétel a Nagykárolyi Művelődési Központ modernizálására vonatkozik. Ebben az esetben a helyi önkormányzat a központi fűtés bevezetéséhez (kazánok, bojlerek, pompák) és a tűzvédelmi rendszer létrehozásához szükséges felszerelések, valamint a Városi Színházba tervezett ülőalkalmatosságok beszerzéséhez kell hozzájáruljon, ugyanis az ügynökség múlt csütörtöki látogatását követően bejelentette, hogy az említett felszerelések megvételét az önkormányzatnak kell finanszíroznia. A két határozattervezetet kisebb huzavona (a PNL-s tanácsosok tartózkodásával) után megszavazta a városi tanács.

Ugyancsak módosításokra volt szükség a Mihai Viteazul I-es, illetve II-es lakónegyedek közterületeinek modernizálását célzó projektben. A helyszíni szemlét követő átszámolások után kiderült, hogy a projektben megállapított 44 932 lej helyett, 49 905 lejes finanszírozást kell biztosítania a helyi önkormányzatnak. Az említett összeg a finanszírozási szerződés aláírását követően megtérül.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Megvan a 35.000-ik igénylő
Nagyvárad- Csütörtök az RMDSZ váradi székházában emléklapot és egy könyvet vehetett át Dobi István, aki a [...] tovább »
A változtatás igénye
Véleményem szerint sokkal könnyebb beszélni, mint tenni. A szó elszáll, a tettből mégis, maradhat valami. [...] tovább »
A lakosság gondjaira összpontosít az EMNP
Akadályoztatások dacára is folytatja a polgárok meghallgatásán alapuló korteshadjáratát Nagyváradon és Bihar [...] tovább »
Kullancsok ellen
Mivel az idén különösen sok esetben fordulnak orvoshoz kullancscsípés miatt Bihar megyei lakosok is, a megyei [...] tovább »
Hosszabb útvonal
Nagyvárad - Hétfőtől kezdve egészen június 22-ig a Nagyváradi Közszállítási Vállalat (OTL) kísérleti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés