Hősökre emlékeztek a temetőben

Hősökre emlékeztek a temetőben
Nagyvárad- Kedd délelőtt a Várszövetség megemlékezést szervezett az első világháború befejezése napjának és órájának évfordulóján a Rulikowszki temetőben található Magyar Hősök emlékgúlájánál.

Harangzúgással kezdődött az összeurópai civil kezdeményezés nyomán Nagyváradon is megszervezett rendezvény.
Az egybegyűlteket Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: száz évvel ezelőtt kezdődött az első világháború, de nem erre szeretnének most emlékezni, hanem arra a sok-sok hősre, akik az életüket adták a hazáért.
A nap jelentőségéről Sárközi Zoltán városi önkormányzati képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének műemlékvédelemért felelős ügyvezető alelnöke beszélt. Kifejtette: 96 évvel ezelőtt ért véget az utolsó frontszakaszon vívott csata a mai Franciaország területén, ahol harmadjára írták alá a fegyverszünetet, és elkezdődött az újabb háborúba torkolló béke. Azt az időpontot, amikor 1918. november 11-én 11 óra 11 perckor kihirdették a fegyverszünetet, 9 perccel korábban megelőzte egy kanadai katonának a halála, mely épp annyira értelmetlen volt, mint a Nagy Háború első áldozatáé, aki történetesen egy, az alföldről származó magyar katona volt, és a Drina mentén kapta a halálos lövést. Ezen négy év alatt a monarchia nemzetiségi szempontból sokszínű hadserege több mint 1 millió főt veszített a frontokon, akikre 90 évig igazából emlékezni sem lehetett. Sajnos napjainkban az elsődleges szemtanúk és leszármazottak nem élnek már, tehát nincsenek kik az akkori élményeket fel tudják dolgozni, illetve tovább tudják adni. Akik megtehették még, viszont leírták, és így került át a mi tudatunkba is ennek a háborúnak az emlékezete.

Másokért is

– A mai gyertyagyújtás tehát épp annyira kell szóljon a világháború összes magyar áldozatának, mint a többieknek is, hiszen nem szabad megfeledkezzünk arról, hogy magyar katonaruhákban harcoltak román, szlovák és zsidók is, akik szintén Bihar megyének a hőseiként idegen harctereken estek el. Vigasztaljon minket a tudat, késői leszármazottakat, hogy ebben az órában, ebben a percben a világ számos részén emlékeznek magyar katonákra is, nem csak Magyarországon, hanem például Olaszországban. Az Isonzó és a Piave mentén, a Doberdó vidékén található nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred emlékművénél, a 37-sek emlékművénél gyertyák gyúlnak és emlékezőbeszédek hangzanak el. Köszönjük nekik, mint ahogy mi is megtesszük most azt, hogy nem csupán a mieinkért fogunk gyertyát gyújtani, hanem azokért a váradi temetőkben valaha békésen nyugodott hadifoglyokért is, aki Olaszország, illetve Oroszország területéről kerültek hozzánk, és több mint 500-an aludták itt örök álmukat- hangsúlyozta a helyi tanácsos.
A gyertyagyújtás, illetve főhajtás előtt a jelenlevők elmondták a Miatyánkot, az emlékezést pedig a Szózat eléneklésével ért véget.

Ciucur Losonczi Antonius