Hordógurítással avatták fel a leaszfaltozott útszakaszt

Nyakó József, Pásztor Sándor és Gombos Alexandru vágta át az avatószalagot. A szerző felvétele
Nyakó József, Pásztor Sándor és Gombos Alexandru vágta át az avatószalagot. A szerző felvétele
Hordógurítással avattak fel hétfőn Érmihályfalván egy, az elmúlt hetekben rendbe tett, leaszfaltozott útszakaszt. Az ünnepségre a Vörösmarty Mihály utca végén került sor. Minden érintett reményét fejezte ki, hogy rövidesen lesznek még hasonló ünnepségre okot adó alkalmak.


Korábban beszámoltunk róla, hogy Érmihályfalván megkezdődött a Vörösmarty Mihály utca felső szakaszának aszfaltozása, egészen a vasúti átjárókon át az ANL-tömbházakig (740 méter összhosszúságban, 47 kocsibeállóval és 990 négyzetméternyi járdával), de ugyancsak folyamatban van hosszú előkészítés után a főtérről nyíló Bethlen Gábor utca aszfaltozása is. A beruházások költségeit részben a helyi költségvetésből, részben a Megyei Tanácstól kapott támogatásból fedezik. Bár a lakosok már birtokba vették előbbi útszakaszt, a hivatalos, a hagyományos hordógörgetéssel egybekötött avatóra hétfőn délután került sor. A rövid ünnepségre megérkezett Pásztor Sándor, a Megyei Tanács elnöke is, aki lapunknak elmondta: „A 2017-es költségvetésből, az önkormányzatoknak leosztott pénzekből Érmihályfalva egy nagyobb összeggel részesült, köszönhetően annak, hogy a testületet mi vezetjük (értsd RMDSZ, szerk. megj.). Sok önkormányzat a kapott összegeket kisebb munkálatokra, illetve deficitek pótlására használta, ellentétben például Érmihályfalvával, ahol az önkormányzat úgy döntött, az egész pénzt útjavításra költi, én gratulálok ehhez. Ezt az útszakaszt is megnéztük annak idején, valóban ráfért a javítás, örülök, hogy a Megyei Tanács segítségét nyújthatott a modernizáláshoz.”

Mérsékelt ígéretek

Az ünnepségre a vasúti átkelők utáni métereken került sor, ahol az avatószalagot Pásztor Sándorral együtt Nyakó József polgármester és a kivitelező cég igazgatója, Gombos Alexandru vágta át, majd ugyanők fogtak egy hordó végiggurításához az ANL-tömbházakig terjedő szakaszon, ezt a feladatot később átvették tőlük más, a munkálatban részt vett munkatársak. Miközben gurult a hordó, csodálkozását látva megkérdeztük az építésvezetőt, aki elmondta: sok helyen dolgoztak már, de ilyen hordós avatót még sehol nem látott. Az ANL-tömbházak udvarára érve rövid ünnepséget rögtönöztek a házigazdák, melyre a környéken lakók közül is odaérkeztek néhányan, sőt, még az udvaron focizó gyerekek is beálltak a felnőttek közé. Nyakó József köszönetet mondott a tervezőknek, kivitelezőknek, a támogatóknak, reményét fejezve ki, hogy az elkövetkező években még sok hasonló ünnepségre kerülhet sor, hiszen a városnak még sok modernizálásra váró utcája van. Pásztor Sándor a fent már idézett gondolatokat ismételte meg, kiegészítve azzal, hogy nem áll módjában olyan ígéretet tenni, miszerint Érmihályfalva minden utcájára tudnak majd támogatást biztosítani, de amíg módjukban áll, minden lehetőt segítséget megadnak. Gombos Alexandru ugyancsak reményét fejezte ki, hogy lesz még hasonló munkálat Érmihályfalván és abban ők is részesek lehetnek. Mindezek után áldomást lehetett koccintani a jól végzett munkára.

Rencz Csaba