Honosítási ünnepség

Debrecen és testvérvárosa, Nagyvárad áprilisban közös ünnepséget szervez a cívisvárosban a kedvezményesen megszerezhető magyar állampolgárság első kérvényezőinek eskütételére – ismertette Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere pénteken sajtótájékoztatón a városban. Kósa Lajos személyes véleménye szerint “ha valaki magyar állampolgár, akkor őt megilleti a választójog”.

A Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint Debrecen és Nagyvárad nemcsak az eskütételi ünnepséget szervezi közösen, de a partiumi város a kérvények összegyűjtésében is együttműködik Debrecennel az elkövetkező időszakban. A debreceni okmányirodán felkészültek arra, hogy az eddigi, évente kevesebb, mint kétszáz állampolgársági kérelemmel szemben idén több ezer kérvényezőre lehet számítani – mondta Kósa Lajos, hozzátéve, hogy az ünnepélyes esküvel indul a “nagyüzem”, amellyel idén mintegy félmillióan szerezhetik meg a magyar állampolgárságot. Egy kérdésre válaszolva a polgármester kifejtette: nincs hivatalos álláspont a Fideszen belül arról, hogy a magyar állampolgárságot szerző, de nem Magyarországon élő emberek kaphassanak-e választójogot, és ha igen, miként vehessenek részt a választásokon.

Személyes álláspontját ismertetve Kósa Lajos úgy fogalmazott: “én azt gondolom, ha valaki magyar állampolgár, akkor őt megilleti a választójog, sőt az Európai Uniós szabályok szerint ha valaki tartósan Magyarországon lakik, akkor bizonyos választásokon neki is keletkezik választójoga. Én ezzel a szabállyal egyetértek” – tette hozzá, majd leszögezte: ezt a választási törvényben kell megoldaniuk. Megítélése szerint csak pártlistára vagy más országos listára szabad szavaznia annak, akinek nincs állandó lakhelye Magyarországon. A magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok választhatóságáról elmondta: “az a magyar állampolgár, akit választójogától nem fosztanak meg, választó és választható is.” Jelenleg is van a magyar parlamentben olyan képviselő, aki magyar állampolgár, de évtizedek óta külföldön él, Schöpflin György személyében – hozott példát a politikus. A választási rendszerrel kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, szerinte meg kell tartani a vegyes rendszert, de a részletes szabályozást később kell megalkotni.