Hónapok óta jelenlévő fertőzésgóc

Fontos a kézmosás
Fontos a kézmosás
Már több hónapja nőtt a sárgaságos megbetegedések száma Élesden és környékén, valamint Ürgetegen, több fertőtlenítési akció is zajlott, de még mindig vannak új esetek, tudtuk meg.


Az utóbbi hónapok során közel kétszáz személy betegedett meg sárgaságban az említett településeken, közöttük Kajántó Pál is, Élesd alpolgármestere, aki tegnap még kórházban tartózkodott. Kérdésünkre elmondta: az első esetek tavaly ősszel történtek, a cigánysoron kezdődött a megbetegedések sorozata, de mostanra már a város többi részén is felütötte a fejét. Az illetékesek sok mindent tettek, volt patkányirtás, fertőtlenítés, bogárirtás, a víz is mindenhová be van vezetve, még a cigánysoron is, csupán azoknál nincs, akik nem fizették a vízdíjat és tartozásokat halmoztak fel. Ő maga fokozottan figyelt arra, hogy gyakran mosson kezet, mióta nőtt a sárgaságos esetek száma, mégsem tudta elkerülni – mint mondta, mindehhez a betegség hosszú lappangási ideje járulhatott hozzá és az, hogy közvetett módon is meg lehet fertőződni. Az emberek hetekig fertőzhetnek másokat, anélkül, hogy tudnák, hogy betegek, s el lehet kapni úgy is, ha valaki kezet fog egy fertőzöttel, majd velünk, utána pedig bekapunk egy kiflit. „Hetente legalább száz emberrel találkoztam, romákkal is, más emberekkel is, így könnyen elkaphattam bárkitől” – tette hozzá.

Pánikhangulat

A helybéliek között pánikhangulat van, főleg, mióta elkezdődött az iskola, jegyezte meg. Pánikolni nem kellene, vélekedik az alpolgármester, inkább azt lenne fontos tudatosítani, hogy a vírus főleg szájon keresztül kerülhet a szervezetbe, tehát bizonyos óvintézkedések betartásával lehet védekezni ellene. Egyelőre más megoldás nincs, hiszen „nem lehetséges elkülöníteni az embereket, vagy meggátolni, hogy elhagyják a házukat”. Mint megtudtuk, ő maga már jobban érzi magát, s egyelőre úgy tűnik, hogy a családjából senkinek nem adta át a betegséget.

Dorel Țîrț, a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság szóvivője kérdésünkre elmondta: januártól szeptemberig 198 személy fertőződött meg az említett településekről az „A” típusú sárgaságvírussal, több mint ötven százalékuk öt és kilenc év közötti gyermek. A legtöbbjüknél a betegség közepesen súlyos formája alakult ki, tizenhét személynél pedig könnyű lefolyású volt. Jelenleg mindössze néhányan vannak beutalva a városi kórház járványos betegségek osztályára, tette hozzá. A szóvivő szerint ez nem számít járványnak, csupán fertőzésgócról beszélünk, mely a higiéniai előírások megszegése miatt jött létre. Fontos tudni, hogy az illemhely használata után kezet kell mosni, tette hozzá. Amúgy a megye egyéb településein is megjelentek ilyen gócok, többek között Székelyhídon is, de ezek egy részét sikerült megszüntetni.

Akciók

Kérdésünkre, hogy miért nem küldtek egy tájékoztatást ezzel kapcsolatban (csupán a napokban derült ki mindez, egy helybéli panasza nyomán), a szóvivő elmondta: a helyi lakosokat tájékoztatták, amúgy meg „mindenkit informáltak, aki erről érdeklődött”.

Információink szerint az utóbbi időben a DSP több helybéli lakását, valamint az iskolát, a nappali központot fertőtlenítette, s a polgármesteri hivatal támogatásával szemétgyűjtési akció zajlott, szemetes konténerekkel látták el a környéket, megtisztították a pöcegödröket. Mindezek alkalmával egészségügyi nevelő- és tájékoztató munkát is folytattak a roma sor lakóival.

Neumann Andrea

Címkék: ,