Holtan találták az eltűnt fotóst

Akt.:
Holtan találták az eltűnt fotóst
A Fekete-zsombolyban (Avenul Negru) találták meg kedden az eltűnt magyarországi fotós, Juhász Péter holttestét a Bihar megyei hegyi- és barlangi mentők.

Pintér István, a hegyimentő-szolgálat vezetője tájékoztatta lapunkat a részletekről: a holttestet a harmadik leereszkedéskor találták meg, ekkor sikerült a legmélyebbre lemenniük. Körülbelül 70–80 méter mélyen bukkantak rá a testre, a barlang első pereménél. Mindeközben egy másik csapat az Iker-zsombolyban (Avenul Geamănata) kutatott az eltűnt fiatal után, majd pedig együttes erővel készültek arra, hogy felszínre hozzák Juhász Péter élettelen testét, ugyanis ez nehéz feladatnak ígérkezett a jeges, köves felület miatt.

Pintér István szerkesztőségünknek kifejtette: az a feltételezésük, hogy a fotós letért a turistaútvonalról, egy tisztást keresett, hogy drónjával képeket készítsen. Eközben érhette baleset és zuhant a barlangba.

A 29 éves Juhász Péter október 13-án utazott Debrecenből Pádisra, családja október 17-én jelentette a román hatóságoknak az eltűnését, ugyanis nem tudták elérni. A rendőrség, a tűzoltóság, a csendőrség és a hegyimentők napokon keresztül keresték, átfésültek több száz hektárnyi területet és a barlangokat is.

Törő Enikő



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .