2012.01.27 18:08; Frissítve: 2012.01.27 18:08


Holokauszt emléknap – Tadic: Közös, emberi mivoltunk mindenek felett áll

Belgrád, 2012. január 27., péntek (MTI) – Boris Tadic szerb államfő pénteken a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából megtartott belgrádi központi megemlékezésen kiemelte, hogy Szerbia számára “elfogadhatatlan a türelmetlenség és a kizárólagosság” megnyilvánulása másokkal szemben.

Szerbia nyitott, felelősségteljes és demokratikus társadalom, amelyben nincs helyük azoknak, akik veszélyt jelentenek másokra nézve, csak azért, mert más valláshoz, nemzethez, etnikumhoz, vagy bármi máshoz tartoznak – mondta Tadic, aki szerint “semmilyen előítéletek nem fognak megingatni bennünket abban a meggyőződésben, hogy a közös emberi mivoltunk mindenek felett áll”.

A koszorúzásokra a második világháborúban elkövetett népirtások áldozatainak emlékére a belgrádi régi vásárközpontban emelt emlékműnél került sor, ahol megjelentek a holokauszt túlélői, az áldozatok hozzátartozói, az egykori haláltáborok foglyai, a zsidó hitközségek, a minisztériumok és a főváros képviselői is.

A Jugoszláv Történeti Múzeumban a nemzetközi emléknap alkalmából kiállítás nyílt Holokauszt Szerbiában 1941-1944 címmel.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Ukrán politikus a kettős állampolgárság jelentette veszélyről
Ungvár, 2012. május 24., csütörtök (MTI) – A kettős állampolgárság Ukrajna alkotmányába ütközik és [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Londoni elemzők: még mindig erős az euró, komoly gyengülés jöhet
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró árfolyamát a legutóbbi gyengülések nyomán sem terheli [...] tovább »
Megemeli a társasági nyereségadót a szlovák kormány
Pozsony, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A jövő évtől 23 százalékos társasági nyereségadót kell [...] tovább »
Szigorú fellépést ígérnek Kínában a szelektív abortuszok ellen
Peking, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A kínai tartományok többségében komoly a helyzet, a nemek aránya [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés