Holland vendégek Várad-Velencén

Holland vendégek Várad-Velencén
Huszonhét holland vendéget fogadott a velencei gyülekezet, akik a magyarországi Tiszaszalka településen lakó roma nemzetiségűek számára végeztek lakóház építési- és felújítási munkákat.

Nagyváradra érkezésük után az Agnulli Dei Szociális Központot látogatták meg és ismerkedtek szállásadóikkal. Dicséretes, hogy a velenceiek igen nagy számban jelentkeztek a vendégek fogadására. A szálláshelyek elfoglalása után a gyülekező a templomban volt, majd egy közös magyar és holland nyelven történő imádkozás után gyalogszerrel indultak városnéző mustrára. Először a várba látogattak, ahol annak színpadán kölcsönösen megörvendeztették egymást éneklésükkel. Jólesően szemrevételezték, hogy a nagyfokú látogatottságnak, no meg főleg az európai uniós támogatásnak köszönhetően a vár helyreállítási munkálata napirenden van. A városnéző séta a történelmi szecessziós központban folytatódott, majd betértek egy pizzériába, mely alkalom lehetőséget nyújtott egymás jobb megismerésére.

Kirándulás Révre

A Zichy cseppkőbarlang a Királyerdő hegységben, a Körös bal partján és annak szorosában található. A barlangot 1903-ban a bejárat berobbantásával nyitotta meg Czárán Gyula. A barlang teljes hossza 2700 m, amelyből 680 m látogatható, és amelynek 3 terme van: Menny-, Pokol- és Táncterem. Megnyitása óta bizonyára sok mindent látott és megélt már e barlang, de elképzelhetően olyat még nem, hogy a Táncteremtől a kijáratig holland énekhangtól visszhangozzon. A patak, amely végigkíséri a látogatók útját, a kijáratnál elhagyva a barlangot, 9 méter mélyen a Körösbe zuhan. Csodálatos képet nyújt a vízesés, melynek látványa, nemkülönben a barlangé is, a Partiumban életükben először járó, és a holland táj dombok és hegyek nélküli monoton hangulatához szokott fiatalok számára lenyűgöző volt…

Míg a révi állomástól a barlangig vonaton tették meg az utat, a visszafelé vezető másfél kilométert bizony gyalogosan, követve a folyó medrét. Egy tisztáson megpihenve, az otthoni elemózsiát elfogyasztva, még fürdőzésre is vállalkoztak a merészebbek, a tisztának nem igen nevezhető folyóvízben. Ezt követően meglátogatták a révi református templomot, melyben Papp Csaba helybéli lelkipásztor volt az idegenvezető. Útjukat a velencei gyülekezet sólyomkővári ifjúsági táborában folytatták, ahol a holland nemzeti zászló felvonása után bográcsgulyás várta őket ebédre. A késő estébe nyúló kirándulás végeztével, még mielőtt a városba érkeztek volna, annak bejáratánál megálltak a Kovács tanyán, ahol a 40 fő feletti társaságot megterített asztal várta finom füstölt „disznóságokkal” és persze egy-egy üveg sörrel…

Az elváláskor felvetődött egy lehetséges jövőbeni közös táborozás gondolata is. Természetesen Deo Volente, vagyis ha Isten is akarja. Adjon az Úr még számos ilyen alkalmakat egymás megismerésére és a szeretet gyakorlására.

Kádár Zsuzsanna



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter