2012.02.3 08:26; Frissítve: 2012.02.3 08:27


Hogyan kell felszerelni a kerékre a hóláncot?

Hólánc Hólánc
írta Pusztai Sándor - A napok óta jelzett erős havazás riogatja az autósokat. Nem érdemes félvállról venni az előrejelzést.

Amennyiben kénytelenek vagyunk útra kelni, előfordulhat, hogy olyan területre érünk, ahol nem járt hótoló, és az autónk emiatt nem tud megbirkózni az elemekkel. Ekkor lehet hasznunkra a hólánc, aminek a funkciója az, hogy az abroncsra rögzítve olyan „körmöt” ad a keréknek, hogy ki tudunk szabadulni a fogságból. Nem baj, ha egy kisebb lapát és seprő is van a kocsiban, ugyanis a frissen esett havat még seprővel is el lehet távolítani. A lapát akkor jön jól, ha a kocsi ráfutva egy hókupacra elakad. Ilyen erősebb kivitelű kisebb hólapátot játékboltokban is kapni lehet.

A hóláncot felszerelhetjük mind a négy kerékre, de többnyire kettő is elég lehet. Fontos, hogy ezeket a hajtott kerékre tegyük fel. A hólánc kibontás után egy nagyobb szatyorra emlékeztet. Első mozzanatként nyúljunk a kerék mögé, húzzuk ott végig a belső láthatóan más színű szálat, majd akasszuk össze. Ekkor a tengely felőli oldalon már zárt a rendszer, ekkor második mozzanatként a láncokat hajtsuk előre. Ez az előre összeakasztott részek miatt két-három részre oszlik, amit az elöl lévő hosszú szállal tudunk egybefűzni.

Ennek az akasztója rúgós lehet, jól elkülönül a láncoktól, igyekezzünk feszesre húzni, akkor jobb a kapaszkodó képessége a keréknek, lazábbra hagyva a lánc belekap a hóba, de a kerék elfordul benne. Ha sikerült összeakasztani a láncot, előbb óvatosan tegyük meg az első métereket, ellenőrizzük nem akadt-e szét, nem csúszik-e és ha nincs gond, vígan autózhatunk a hójárónkkal.

- Pusztai Sándor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés