Hogyan juss el az autonómiáig, hogyan fogjál neki?

Hogyan juss el az autonómiáig, hogyan fogjál neki?
Marosvásárhely – Az emberek szívét és lelkét is meg kell nyerni az erdélyi autonómia kivitelezésének érdekében, nyilatkozta lapunknak az Európai Szabad Szövetség (EFA) marosvásárhelyi ülésén jelen levő Nelly Maes asszony az EFA elnöke.

– Rá kell mutatni, hogy az autonómia mindenki érdeke és nem kaptok autonómiát a többség akarata nélkül. Romániában nagy kihívásnak számit megértetni, hogy sokkal jobb, ha a hatóságok közelebb vannak az emberekhez. Azt hiszem, ha meg tudnak győzni mindenkit, akkor a parlament is el fogja fogadni az önök kérését, de az emberek is ki kell nyilvánítsák az autonómiában való együttélésre való hajlandóságukat. Erdély számára fontos lenne, hogy mindenki részt vegyen a határozathozatalokban, románok, magyarok és más kisebbségek is.

Az Európai Parlament kisebbségi Intergrupjának tagja és a lettországi orosz kisebbség EFA képviselője Tatiana Zdanoka elmondta, hogy az intergrup azt szeretné, ha minden, a társadalmat képviselő népcsoportnak egyenlő jogai lenének.

– Sajnos a közös standardokat nem lehet minden kisebbség esetében alkalmazni, így ezek hatástalanná válnak. Több jog és végül az autonómia kivívása, a kisebbségek számára egy lassú és hosszas folyamat, amit nem hiszem, hogy véglegesíteni tudunk a jelenlegi mandátum alatt, de számon kell tartani

Hogyan juss el az autonómiáig, hogyan fogjál neki? – tette fel a kérdést Günter Dauwen az EFA igazgatója. Válaszában kifejtette:

– Kell legyen egy csoport amelyik képviseli és a közösségért cselekszik, mert különben senki sem figyel fel az adott közösségre. Európában sehol sem tartották tiszteletbe a kisebbségi jogokat, nyomást kell gyakorolni az elitre, hogy elfogadja ezeket a jogokat. Ezt kell tegyék a székelyek is. A nyilatkozatok fontosak de nem elegendőek. Azt akarom kinyilvánítani, hogy a munkát itt kel elvégezni. Az újonnan csatlakozott országokban szerzett tapasztalatom azt mutatja, hogy képviselőik minket kérnek meg tegyünk valamit. Nem így működik. Ha mi nyilatkoznánk is az Európai Parlamentben cselekvés nélkül nem fog semmi történi. Ha a közösség cselekszik és leteszi az asztalra kéréseit akkor mi nyomást gyakorolhatunk a bukaresti elitre, hogy tegyen valamit, cselekedjen. Egyes esetekben kérésekkel fordulhatunk az Európai Parlamenthez a válaszok alapján, pedig felkérni a helyi kormányzatot, hogy annak alapján cselekedjen. De mindez időt és kitartást igényel.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .