2011.12.13 12:20; Frissítve: 2011.12.13 12:20


Hogyan csökkenthetjük csokoládé iránti vágyunkat?

Hogyan csökkenthetjük csokoládé iránti vágyunkat?
Washington, 2011. december 13., kedd (MTI) – Ha legközelebb rátör valakire a csokoládé iránti vágy, ám szeretne ellenállni a kísértésnek, induljon el egy rövid, de intenzív gyaloglásra – idézte brit kutatók javaslatát a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

 

Egy negyedórás élénk séta után csak feleannyi csokoládét fogyasztanak el az emberek, mint akkor, ha pihenten látnak neki – állapították meg tanulmányukban az Exeteri Egyetem munkatársai.

Adrian Taylor és csoportja 78 csokoládérajongó önkéntest vont be kísérletébe. A résztvevőket – akik két napig megtartóztatták magukat szenvedélyüktől – négy csoportba osztották. Az első két csoport 15 percen át erőteljesen gyalogolt a futópadon, majd az egyik tagjai könnyű feladatokat kaptak, a másik csoporté pedig nehezebb, nagyobb igénybevételt jelentő munkát végeztek. A harmadik és a negyedik csoport tagjai gyalogolás helyett pihentek, majd az egyik tagjai ugyanazokat a könnyű, a másiké pedig a nehéz feladatokat kapták.

Munka közben valamennyi résztvevő keze ügyében ott volt egy tál csokoládé, ebből csipegethettek. A kutatók megállapították, hogy azok, akik korábban gyalogoltak, átlagosan 15 gramm csokit ettek meg, míg azok, akik nem gyalogoltak, ennek közel kétszeresét, átlagosan 28 grammot. Kiderült az is, hogy a munkafeladat nehézségi foka nem befolyásolta, hogy mennyi csokoládét evett valaki.

A teljes tanulmányt az Appetite című szakfolyóirat februári száma teszi közzé.

Cimkék:

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Életmód
Új eljárás a magasvérnyomás betegség kezelésében
Debrecen - Csökkenthető a szív- és veseelégtelenség kockáztata. tovább »
“Agyzsugorodást” váltott ki a stressz a japán szökőár túlélőinél
    London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Egy bizonyos agyterület méretének csökkenését [...] tovább »
Egészségügyi államtitkárság: az abortusztabletta engedélyezési eljárása még nem zárult le
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az úgynevezett abortusztabletta regisztrációja az uniós tagállamok [...] tovább »
Szőlővel az elhízás ellen
Matos Lajos, az MTI szakértője írja: Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A szőlőlé újonnan fölfedezett [...] tovább »
A “valódi” ételeket népszerűsíti az első Food Revolution Day
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A "valódi", vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés