Hogyan beszéljünk a másságról (IV. rész)

Hogyan beszéljünk a másságról (IV. rész)
Hogyan állnak a dolgok a szaporodás jogaira vonatkozólag? Ha az in vitro megtermékenyítés egy működő és erkölcsös megoldásnak tűnt azon párok számára, akik nem tudnak természetes módon gyermeket hozni a világra, egyre inkább elterjed napjainkban az alternatív szaporodás kultúrája, mely a homoszexuálisok körében is használatos.

Az alkalmazott variánsok közül a pót-anya módszer egyre inkább a gyermekkereskedelemhez hasonlít és azok a genetikai kísérletek, melyek szörnyszülötteket eredményeznek(olyan élőlények, melyek több mint két genetikai kódot örökölnek) hasonlít az undorító istenesdit játszáshoz, mely ugyanolyan nyugtalanító, mint az emberi klónozás. Napjaink egyik értelmi csúszása az, hogy beilleszkedve keressük azt, hogy egyformák legyünk azokkal akik beilleszkedési környezetünkben élnek, ám úgy, ahogy a női emancipáció gyakran a nemek egyszintre hozását szüli, melyben a természetes különbségeket elhanyagolják vagy terhelőnek tekintik, természetellenes, hogy azon elismerés keresésében, melynek egy férfi és egy nő örvend, két férfi elfelejtse, elhanyagolja vagy „megjavítsa” azt a tényt, hogy együtt nem csinálhatnak gyermeket és azt, hogy nem is szükséges. Ezzel a gondolattal térjünk vissza a házasság hipotéziséhez, mely kezdettől fogva egyenlőtlen a dolgok természeténél fogva is. Mindezen dilemmára a lelkiismeret és politikai gondolkodás újabb realitása vetődik: a nyugati világ homoszexuálisai egyre láthatóbban hajlanak a hagyomány és konzervatívság felé, egyreinkább elhatárolván magukat a rosszhírű forradalmi múltjuktól és haladó eszméktől. A dekadencia és politikai aktivizmus azelőtti fészkeit, a nyugati városok „közösségi” bárjait egyre ritkábban látogatják és egyre kevesebb homoszexuális vegyül el a politikai szolidaritásban, mely nemrég még egy összetett csoportként tekintette őket, csendes életeket, családi életet, hagyományos(bal/jobb) politikai elfoglaltságok keresve. Csodálkoznunk kell, hogy Nagy-Britanniában a konzervatívok terjesztették elő és szavazták meg azt a törvénykezést, mely házasságukat elismeri? A homoszexuálisok közeledése a hagyományos intézmények felé ugyanúgy tekinthető relativizálódási próbálkozásnak, mint a tékozló fiú visszatérésének, aki ara vágyik, hogy a közösség visszafogadja. Meglepő, hogy a mozgalmat a keresztény ellenzék egyre vehemensebben elutasítja, pedig ők lennének a leginkább arra hivatottak, hogy jubilálják azt, hogy a „Szexuális forradalom” leghangosabb és legbefolyásosabb frakciója táborcserére vágyik. Mi több, politikai szemfényvesztés, mint ahogy az a gondolat is, hogy a beilleszkedést teljesen kell elvégezni, feltételek nélkül, azon közeg ellenére és megvetése közepette, ahova be akar illeszkedni. Az elmúlt napokban Francisc Dobos atya véleményét hallgattam, aki a Bukarest-i Római-Katólikus Egyházmegye szóvívője, „a hagyományos család” támogatója, és aki azt mondta, hogy a homoszexuálisok által az utóbbi évtizedekben nyert jogok ”embertani divatnak” tűnnek és vitathatatlanul igaza van: egy többezer éves egyház bölcsessége, mely a Nyugat egész történelmét látta a vizigótoktól Sztálinig, mélyebb és elővigyázatosabb mint az öt évtizeddel ezelőtt félénken kibújt jelenség iránti exaltáltság, melynek jövője nincs megírva. A divat vagy kísérlet gondolatára szűkül tulajdonképpen az egész vita: a homoszexuálisok beillesztése lehet, hogy működni fog, lehet, hogy nem , és bármilyen partizánság hihet, avagy nem, a próbálkozás sikerében.

A hitre korlátozódik egyenlő mértékben minden és nem a megismerésre vagy „tudományos” spekulációkra; viszont a végleges jóváhagyások megtörténnek, lehet száz vagy kétszáz éven belül, amikor már egyikünk sem fog élni, ám addig, a gyakorlati választás egy felvállalt és szükséges kockázat: egyrészt a kudarc az erkölcsi rend alapintézményeinek súlyos tivialitásításához vezetne, másrészt a siker azt jelentené, hogy az eddig élt és ezután élő generációk jogfosztottak lennének azok által, akik arra hivatottak, hogy vezessék és védelmezzék őket. A beszélgetés és rend kulcsa nem a jelenség elfogadása vagy elutasítása, hanem annak óvatos felderítése, úgy, hogy a hagyományos értékek ne legyenek aláaknázva és az emberek ne legyenek méltánytalanul kezelve, mert mindkettő a Rossz eszköze. Ezért, arra van szükség, hogy a méltóságok, politikusok és aktivisták csendet teremtsenek, és a csendben úgy beszéljenek, hogy ne sértegessék egymást. (Befejező rész)

Gabriel Miloia



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .