Hivatalos: június 10-én voksolás

Hivatalos: június 10-én voksolás
A kormány tegnapi ülésén döntött a helyhatósági választások végleges időpontjáról, ugyanakkor jóváhagyták a választások költségvetését, melyet 99,864 millió lejben határoztak meg.

 

A kormány tegnapi ülésén döntött arról, hogy az önkormányzati választások 2012. június 10-én lesznek. A választások előkészítése, megszervezése és lebonyolítása megközelítőleg 99,864 millió lejbe kerül, ennek kiutalását is jóváhagyta tegnap a kormány. A választások megszervezéséről technikai bizottságok döntenek majd, melyek megyei és központi szinten alakulnak meg. Ezen bizottságokat a belügyminiszter, illetve a prefektusok vezetik. Tegnap ugyanakkor elfogadták a szavazócédulák, a szavazáson használt pecsétek és személyi igazolványra ragasztott öntapadós matricák makettjét, valamint az állandó, a kiegészítő és a pótlistán szereplő választási névjegyzék másolatának formáját. Ami a szervezés lebonyolítását illeti, a kormány a leszögezte a határidőket, melynek értelmében a Központi Választási Bizottság (KVB) bíróit március 31-ig kell kijelölni, a pártok, politikai szövetségek és a kisebbségek szervezetei április 10-ig kell eljuttassák a KVB-hoz a választási jelüket, amelyet ezután nyilvánosságra hoznak; míg a jelöltlistákat és az antennaidő-igényléseket május 1-ig kell leadni. A választási kampány a szavazás napját megelőző 30 napon zajlik, tehát május 11-től június 9-én 7 óráig, szavazni június 10-én 7 és 21 óra között lehet.