Hivatalból törölhetnek cégeket

Akt.:
Klaus Iohannis államfő aláírt egy olyan törvénymódosítást, melynek értelmében az adóhatóság (ANAF) kérésére, vagy hivatalból törölhetik a nyilvántartásból azokat a cégeket, melyek 60 munkanappal túllépik az összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásaik benyújtásának határidejét, vagy megfeledkeznek arról, hogy számviteli mérlegükről jelentést készítsenek a pénzügyminisztérium területi kirendeltségének.

Ugyanaz a szankció vár azokra a kereskedelmi társaságokra is, melyek a kijelölt törvényes határidőt 60 munkanappal túllépve sem nyilatkoznak arról, hogy a megalapításuk óta semmilyen tevékenységet se fejtettek ki. A megváltozott jogszabály- miután a Hivatalos Közlönyben is megjelenik majd- több szakaszban fog hatályba lépni. Egyes rendelkezései a közlést követő 3 napon, míg mások 90 napon belül, illetve olyan előírást is hoztak, mely csak 2017. július 7-től lesz érvényes. A legfontosabb ezek közül- mely a kereskedelmi társaságok megszüntetésére vonatkozik- a megjelenést követő 3 napon lép hatályba, és például abban az esetben is érvényes lesz, ha egy cégnek lejár a bejegyzett székhelyére vonatkozó bérleti szerződése. Azoknak a cégeknek a listája, melyek ellen az Országos Cégnyilvántartási Hivatal megszüntetési akciót kíván kezdeményezni, az intézmény honlapján fog megjelenni legkevesebb 15 kalendarisztikus nappal előtte.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter